Az egyre fejlettebb terápiás lehetőségek 2000 és 2016 között már több mint 1.2 millió olyan rákbeteg életét mentették meg az USA-ban, akikre különben diagnózisuk alapján a biztos halál várt volna.
A Journal of Medical Economics című folyóiratban publikált elemzés bemutatja, miként járultak hozzá a 15 leggyakoribb daganattípus kezelésére a 2000 és 2016 közötti időszakban bevezetett új rákterápiák a daganatos halálozás 24 százalékos csökkenéséhez az Egyesült Államokban.
A számok
A PRECISIONheor egészségpolitikai elemző cég és a Pfizer gyógyszeróriás szakértői a közleményben ismertetik: a 15 vezető rákfajta – köztük a vastagbél- és végbélrák, a tüdő- és emlőrák, a non-Hodgkin-limfóma, a leukémiák, a melanóma, a gyomorrák és a veserák – ellen 106 új kezelést fogadtak el a hatóságok a nevezett időszakban.
AZ ÚJONNAN BEVEZETETT TERÁPIÁK JELENTŐS CSÖKKENÉST EREDMÉNYEZTEK A DAGANATOS HALÁLOZÁSBAN: A SZERZŐK BECSLÉSE SZERINT EGYEDÜL 2016-BAN 156 749 HALÁLESETET ELŐZTEK MEG A 15 LEGGYAKORIBB DAGANATOS BETEGSÉG PÁCIENSEINEK KÖRÉBEN.
A vizsgált 16 éves időszak során a 15 ráktípus összesített halálozása 1 291 769-cel volt kevesebb a modern kezeléseknek köszönhetően; ebből
Bár az esemény rövid volt, jelentős érdeklődést váltott ki a csillagászközösségben és a szélesebb közönség körében is.
Mi lehetett a fényjelenség oka?
Egyes szakértők szerint a...
Az év végi ünnepi időszakban a budapesti piacok nyitvatartása a megszokottól eltérően alakul. A Budapest Piacok Kft. tájékoztatása szerint a nagyobb piacok, köztük a...
Our media, Hirmagazin.eu Online Media, publishes news, articles, and content for free, we do not ask for registration or fees for the information! Many...
Az öröklés és a végrendelet megtervezése kulcsfontosságú a jogi viták és az elhúzódó hagyatéki eljárások elkerülése érdekében.
Törvényes öröklési rend: Ha nincs végrendelet, a törvény...
A vállalkozások és magánszemélyek számára is jelentős kihívásokat okozott a pénzügyi tranzakciós illeték emelkedése és a banki költségek növekedése az elmúlt két évben. A...