Elképzelhető, hogy törvényi úton teszik kötelezővé mindenki számára, hogy beoltassa magát a koronavírus ellen – írja a délvidéki Szabad Magyar Szó.

A portál szerint ahhoz, hogy kötelezővé tegyék az oltást,

ELÉG LEHET AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER RENDELETE IS,

amennyiben elfogadják azt a törvénymódosító javaslatot, amely ma kerül a képviselők elé.

A „lakosság fertőző betegségek elleni védelméről” szóló törvényre vonatkozó módosítás értelmében ugyanis az oltást akkor tehetik majd kötelezővé,

HA ARRA SZÜKSÉG MUTATKOZIK,

erről pedig az egészségügyi miniszter egy külön rendelkezéssel intézkedhetne.

A törvénymódosításban már az is helyet kapott, hogy milyen büntetésre számíthatnak azok, akik megtagadják a védőoltást. Ők 50 ezer és 150 ezer dinár közötti pénzbírságot, vagyis körülbelül

150 EZER ÉS 450 EZER FORINT KÖZÖTTI ÖSSZEGŰ BÜNTETÉST LESZNEK KÖTELESEK FIZETNI.

Eközben a vajma.info közlése szerint Aleksandar Vučić szerb államfő kijelentette: az állam 1,8 millió vakcinát biztosít, amelyek december végéig megérkeznek az országba.

Az elnök úgy nyilatkozott: céljuk az, hogy oltásokkal először csökkentsék, majd pedig teljesen megszüntessék a koronavírusnak a szerbiai emberek életére, illetve az ország gazdaságára gyakorolt katasztrofális hatását.