hirmagazin_2015-08-03_195754

Hosszú Katinka címét megvédve, világcsúccsal nyert aranyérmet 200 méter vegyesen a kazanyi vizes világbajnokság úszóversenyeinek hétfői napján. Az úszónő számára a világcsúcs többet jelent, mint az olimpiai arany.

A magyar versenyző vasárnapi előfutamát (2:07.30 p), majd elődöntőjét (2:06.84) is Európa-csúccsal nyerte, majd a döntőben 2:06.12 perces idővel diadalmaskodott. Hosszú ezzel önmaga negyedik, a magyar úszósport 24. világbajnoki aranyérmét szerezte.
hirmagazin_2015-08-03_195903
Hosszú jól kezdett, bár pillangón brit riválisa tartani tudta vele a lépést, háton azonban növelte előnyét, és ekkor már három tizeddel a világcsúcsidőn belül úszott. Mellen még tudott erősíteni, így gyorson már csak az órával versenyzett.
„Hihetetlen, hogy három századdal sikerült megjavítanom a világcsúcsot, eddig senki a közelébe sem tudott kerülni” – nyilatkozta boldogan a döntő után az M4-nek.

„A végén nagyon kellett küzdenem, de megúsztam, hihetetlenül boldog vagyok” – fogalmazott Hosszú Katinka, aki ezzel önmaga negyedik, a magyar úszósport 24. világbajnoki aranyérmét szerezte.

Eredmények:
női 200 m vegyes, világbajnok:
1. HOSSZÚ KATINKA 2:06.12 perc – világcsúcs
2. Vatanabe Kanako (Japán) 2:08.45
3. Siobhan Marie O’Connor (Nagy-Britannia) 2:08.77A negyedik világbajnoki aranya, de a világcsúcsra a legbüszkébb
A világcsúcs többet jelent, mint egy olimpiai győzelem Hosszú Katinka számára, aki címét megvédve, rekordidővel nyert aranyérmet 200 méter vegyesen a kazanyi vizes világbajnokság úszóversenyeinek hétfői napján.

A magyar versenyző – aki a vasárnapi előfutamát (2:07.30 perc), majd elődöntőjét (2:06.84) is Európa-csúccsal nyerte – 2:06.12 perces idővel győzött, ezzel megdöntötte az amerikai Ariana Kukors 2009-ben Rómában felállított 2:06.15 perces rekordját.

„Számomra a világcsúcs többet jelent, mint egy olimpiai arany. Az, hogy a leggyorsabb vagyok egy versenyszámban, hogy soha senki sem úszott még gyorsabban, az hihetetlen, még most sem fogtam fel” – nyilatkozta a döntő után Hosszú az MTI-nek. Rövidpályán már úszott világcsúcsot, de ötvenes medencében még nem, ezért jelent különösen sokat számára ez az időeredmény – mondta.

„Ráadásul egy olyan cápadresszes csúcsot sikerült megdöntenem, amire 2009-ben azt mondták, valószínűleg soha vagy csak évtizedek után fogják megjavítani. Most végre beleélhetem magam abba, amikor valaki elmondhatja magáról: egy varázslatos álma teljesült.”

Előzetesen próbált nem gondolni a rekordra, igaz, azt tudta, hogy nyerni fog – tette hozzá. Délután kizárólag a versenyre koncentrált, a döntőből viszont szinte semmire nem emlékszik.

„Talán csak az utolsó huszonöt méterre, ami azt jelenti, hogy nagyon jó verseny volt, ki tudtam mindent zárni, kiadtam magamból mindent” – folytatta. „Az utolsó huszonöt méter már nagyon fájt, akkor kezdtem magamhoz térni, hogy húha, itt gondok lesznek, de reméltem, hogy senki nincs a közelemben. Akkor már csak próbáltam odaérni a falhoz, amilyen gyorsan csak tudtam” – mondta Hosszú, aki a kazanyi folytatással kapcsolatban csak annyit jegyzett meg, hogy jó formában van…

Hosszú a döntőben jól kezdett, bár pillangón brit riválisa tartani tudta vele a lépést, háton azonban növelte előnyét, és ekkor már három tizeddel a világcsúcsidőn belül úszott. Mellen még tudott erősíteni, így gyorson már csak az órával versenyzett.

Hosszú ezzel önmaga negyedik, a magyar úszósport 24. világbajnoki aranyérmét szerezte

Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu