Hirmagazin
Image default
Külföld

Szijjártó Péter Szingapúrból jelenti: 71 új munkahely létesül Miskolcon – videó

Újabb beruházást hajt végre Miskolcon a Patec szingapúri vállalat. Ez új munkahelyeket jelent, és a magyar autóipari beszállítói ágazatot is erősíteni fogja – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Facebook-oldalán.

A Szingapúrból jelentkező Szijjártó Péter elmondta: a Patec eddig is működött Miskolcon, alapvetően ablaktörlőkhöz gyártott eszközöket. Ez az autóipari beszállító vállalat most egy 1,7 milliárd forintos beruházást hajt végre Miskolcon. Ehhez félmilliárd forintos kormányzati támogatást kap. A beruházás 71 új munkahelyet jelent – hangsúlyozta.

„Ez nemcsak az autóipari beszállító vállalat kapacitását növeli meg, hanem az ipari robotok gyártásának és fejlesztésének első fázisát is jelenti”.

A miniszter azt is elmondta, hogy a cég az egyik legnagyobb vállalatcsoport Szingapúrban – amely a hadiiparban is tevékenykedik –, és előrehaladott tárgyalásokat folytat a Rábával. Arról tárgyalnak, hogy a Rába futóműveket gyártson a szingapúri hadiipari vállalat járműveihez. Továbbá arról is zajlanak egyeztetések, hogy komplett harci járművek gyártását a Rábával közös vállalkozásban Magyarországra hozná a szingapúri vállalat.

Nyitókép: Szijjértó Péter/Facebook

infostart

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Zelenszkij elégedetlen az USA-val: Vita az ukrán ásványkincsek felett.. – Írd meg a véleményedet erről!

Géza

A 64 éves Gareth Delbridge és az 58 éves Michael Spike Lewis olyan karbantartási munkálatokat végeztek, amelyekről senki nem szólt nekik, hogy már nem kell megcsinálniuk. Életükbe került (18+)

Géza

Támadás történt Ausztriában, Villachban: négy sérült, egy fiatal fiú életét vesztette.. (18+)

Géza
Megszakítás