A járvány első hullámát türelemmel viselte Vitray Tamás. Tartotta magát a „maradj otthon!” felhíváshoz, és a négy fal között az emlékei rendezgetésével töltötte az idejét. A járvány második hullámára azonban már kicsit elfogyott a türelme.
– Már közel sincsen akkora türelmem, mint az első hullám idején volt. Próbálok hasznos elfoglaltságokat találni magamnak. Múltkor az emlékeimet rendezgettem, pontosabban szólva kidobáltam a feleslegeket, most meg írogatok. Teszem ezt mindenféle hátsó szándék nélkül. Egyszerűen csak azért, hogy legyenek meg dolgok, mielőtt még elfelejtem azokat. A vírus első felvonásának a végén nagyobb szabadságot engedélyeztem magamnak, egészen addig, amíg nem jött el a második felvonás.
Persze, sokan gondolhatják azt, hogy sokkal nehezebb lehet most a köztiszteletben álló televíziósnak, amióta egyedül él.
– Nagyon jól viselem az egyedüllétet! Én soha nem unatkozom egyedül, nem érzem magam magányosnak. Ha mégis magányosnak érezném magam, mindig tudnék kapcsolatokat teremteni a külvilággal, és ez fordítva is igaz. Sokan keresnek, érdeklődnek felőlem. Szívesen panaszkodnék, ha nem így lenne, de hát nincs okom a panaszra. A fiaim dolgoznak, elfoglalt emberek, az unokáknak elkezdődött az iskola, így a régi tanítványok keresnek a leggyakrabban. Amúgy meg az első hullámmal ellentétben nincs is szükségem külső segítségre. A közelben van egy nagy bevásárlóközpont, ahová akkor megyek, amikor a legkevesebben vannak. Autóval járok, így tömegközlekedést sem kell használnom, és maximálisan próbálom távol tartani magam a vírustól.
Nemrég újították meg a jogosítványomat, és ötvennyolcadik éve vezetek. Ha ez nem így lenne, akkor sokkal inkább ki lennék szolgáltatva a járványnak.
blikkruzs
