Hirmagazin
Image default
Belföldi hírek

Egy egész osztálynyi diák került karanténba a tanáraikkal együtt Kiskőrösön

Pozitív lett a koronavírus tesztje egy kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium tizedikes tanulónak. Harmincnyolc diák és tanár került karanténba.

Az intézmény vezetője, Szentgyörgyiné Szlovák Mária elmondta, hogy felkészültek ezekre a helyzetekre, hiszen bármikor előfordulhatnak. A tanuló miután megkapta az eredményt, azonnal szólt, amit a szülei is megerősítettek.

A felettes szerveket azonnal tájékoztatták, a protokoll szerint, és egyből elkezdték vizsgálni, kikkel érintkezhetett a diákjuk. „Az érintett osztály diákjai és az őket oktató 10 pedagógus még aznap megkapták az illetékes Népegészségügyi Osztály járványügyi megfigyelésről szóló határozatát, melynek értelmében mindannyian karanténba kerültek. Szerencsére a bizonyítottan fertőzött diákunk is jól van (ő egyébként náthára utaló panasszal kereste fel orvosát), s másokon sem jelentkeztek eddig a betegség tünetei ” mondta a el az igazgató a baon.hu-nak.

Tavasszal kiépített online rendszer segítségével tanulnak a karanténba kényszerült diákok. Az órák nem maradnak el. A bizonyítottan fertőzött diák és diáktársai is jól vannak.

„Az iskolában (ahol rendkívüli osztályfőnöki órák keretében tájékoztattuk a diákokat, illetve szerdán és csütörtökön online szülői értekezleteken a szülőket) sincs pánik, hanem még jobban figyelünk a biztonsági előírások maradéktalan betartására” – mondta Szentgyörgyiné Szlovák Mária, a kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium igazgatója.

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Fotó: Northfoto

Kapcsolódó hírek

Az új magyar hulladékbegyűjtési és hasznosítási rendszer, amelyet a MOHU koncesszió keretében vezettek be, nem kedvez az újratölthető italcsomagolások terjedésének.

Géza

Ma, február 11-én, Bertold és Marietta névnapja van.

Géza

Orbán Viktor újabb fontos döntése a nyugdíjasokat támogató programban.. – videó

Géza
Megszakítás