A Határtalan Skanzen tematikus évhez kapcsolódva a játékokról szól az augusztus 20-i hosszú hétvége a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, amely logikai játékokkal, ügyességi feladatokkal, koncertekkel és kézműves programokkal is várja a látogatókat.

A látogatókat augusztus 20. és 23. között olyan játékok várják, amelyekkel fizikai és szellemi határaikat tehetik próbára.

A portákon logikai játékokat és játékos feladatokat, a réten sport- és csapatjátékokat próbálhatnak ki, valamint az 1920-as évek játékait is megismerhetik – közölte az intézmény.

A programkínálatban szerepel egyebek mellett ugróiskola, twister, röplabda, tollaslabda, erőpróba és interaktív bábszínház, a foglalkozásokon szélforgót, körtemuzsikát és röppentyűt készíthetnek a résztvevők.

Élő történelmi jelenetek mutatják be, hogy milyen közvetlen hatással volt a trianoni békediktátum az emberek mindennapjaira. A közönség három korabeli szereplő – a kárpátaljai menekült vasutas, a felvidéki magyar kisnemes és a határmenti csempész – új élethelyzetébe nyerhet betekintést.

Augusztus 20-án Szalóki Ági Áll előttem egy virágszál címmel régizenei dalokat énekel, augusztus 21-én Bodnár Szilvia reneszánsz énekeket szólaltat meg. A Skanzen portáit vándormuzsikus járja, aki közös éneklésre invitálja majd az érdeklődőket.

A hosszú hétvégén a Mándoki görögkatolikus templom is látogatható lesz, valamint Amikor minden más lett – Élet a nagy háború alatt és után címmel új időszaki tárlat látható. A kiállítás azokat a háború okozta változásokat mutatja be, amelyek a paraszti életforma átalakulásához vezettek a Kárpát-medencében.

A címlapfotó illusztráció.

Hirmagazin.eu

ElőzőVajna Timi teljesen kiakadt: kirabolták őket Ibizán, mindenüket elvitték
KövetkezőLukasenka: Ne merészkedjetek most az utcákra! Értsétek meg, hogy ágyútölteléknek használnak benneteket és gyermekeiteket!
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza