Emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt rendelt el nyomozást a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben július végén történt haláleset ügyében

– közölte a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője az MTI megkeresésére hétfőn.

Kovács Katalin közleményében azt írta: az ügyben a nyomozó ügyészek elvégezték a helyszínen szükséges eljárási cselekményeket, azonban a tényállás teljes körű felderítése összetett szakértői vizsgálatokat követően történhet csak meg. Hozzátette: eddig gyanúsítotti kihallgatás nem történt.

A büntetés-végrehajtás honlapján július 23-án jelent meg egy közlemény, miszerint elhunyt egy 34 éves fogvatartott a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben. Egy 34 éves jogerős büntetését töltő fogvatartott dühöngő magatartást tanúsított és támadólag lépett fel, amellyel a felügyelet felszólítására sem hagyott fel, ezért vele szemben szükségessé vált a kényszerítő eszköz alkalmazása – írták akkor közleményükben.

Hozzátették: a fogvatartott az intézkedés során rosszul lett, majd eszméletét vesztette. A börtön egészségügyi személyzete azonnal megkezdte újraélesztését, amit az Országos Mentőszolgálat kiérkező munkatársai folytattak, azonban a gyors és szakszerű segítségnyújtás ellenére a fogvatartott életét már nem tudták megmenteni – közölték akkor.

A címlapfotó illusztráció. 

Hirmagazin.eu

ElőzőJelenleg is keresik a túlélőket: több lakóház is felrobbant Baltimore-ban, hatalmas a pánik – fotó
KövetkezőWHO: ha enyhül rajta a nyomás, a vírus vissza fog térni
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza