Igen. Elment. Csendben. Hosszan. Nem akartam elmondani. De talán így a jobb.
A DK elnöke a Facebook-on tette közzé édesanyja halálhírét..
Nem fejezte be a hetedik általános iskolát. Elment dolgozni. Először Győrbe, ahogy mondta, a Vagongyárba. Betanított munkás volt. Aztán apám miatt visszament Pápára. A Textilgyárba. Ott maradt nyugdíjig.
Nem tudta, hogy mennyi a háromszögek belső szögösszege. Nem hiszem, hogy tudta, mi a különbség a jel és a rag között. Valószínűleg fogalma se volt a dialektika mibenlétéről. De csoda édesanya volt.
Amikor apám eltűnt, és sokszor eltűnt, ő maradt. És simogatóan vigyázott ránk. Évára és rám.
Tudott nevetni. Kacagni. Mosni teknőben. Lisztestercet csinálni. Pocsék kaja. De olcsó.
Hajnalban keltett. Messze volt a gyár és az óvoda. Mentünk gyalog. Fogta a kezemet. Aztán még sokáig.
Amikor Pestre mentem gimnáziumba, nem tudott eljönni velem a felvételire. Nem volt pénzünk. Kikísért a vasútállomásra. Évekkel később mondta el, hogy sírt, amikor elment a vonat. Talán még imádkozott is, hogy maradjak otthon. De nem maradtam.
Soha nem korholt. Védett. És ha mennem kellett, és időnként mennem kellett, azt mondta, menj kisfiam.
Orromban van bőrének Textilgyárból hazahozott illata. Nyelvemen a madárlátta kenyér savanyú íze.
Sokat kibírt. Nagyon sokat. Sokkal többet, mint amennyit érdemelt. De nem panaszkodott. Időnként csendesen sírt.
Csodálatos anyám volt.
Isten nyugasztalja.
