Több videó is felkerült az internetre a csütörtöki érdi tömegverekedésről, ahol két család támadt egymásra egy benzinkútnál.

Csákánnyal, botokkal, kövekkel, lapáttal, pisztolyokkal felfegyverkezve verekedtek össze. Egy ember meghalt, 12 még kórházban van. 12 embernek kezdeményezték a letartóztatását.

Az egyik felvételen jól látható és hallható, hogy az egyik férfi káromkodva fenyegetőzik. Információink szerint ő az a bandatag, aki nem élte túl az összecsapást.

Másnap a rendőrök közzétették a benzinkút biztonsági kamerájának felvételének egyik jelenetét, amelyben még csak az egymásra támadó bandatagokat lehet látni.

Azóta felkerült az internetre a kút másik kamerájanak felvétele is. Ez már nemcsak a verekedőket vette fel, hanem azt az éppen akkor ott tankoló és a két családhoz nem tartozó férfit is, aki annyira megijedt,hogy a saját kocsija elé guggolt, hogy védve legyen.

Megírtuk, Fejér és Pest megyei családok csaptak össze a tömegverekedésben, amelyben botokkal, kövekkel, vascsövekkel, ásókkal, késekkel támadtak egymásra.

Emellett több, valószínűleg gáz- és riasztófegyverből leadott lövés is eldördült.

A tömegverekedésben egy ember halálosan megsérült,az 50 éves férfit szíven szúrták. Egy férfit pedig elgázolt egy autó.

Rendőr helyszínel július 30-án este egy benzinkútnál az érdi Iparos úton, a vendetta helyszínén. FORRÁS: MTI/MIHÁDÁK ZOLTÁN

A rendőrök vendettának nevezték a támadást, amely után 13 embert vittek be a kapitányságra.Közülük egy ember ellen emberölés megalapozott gyanúja, 12 ember ellen pedig csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indítottak eljárást.Az ügyészek kezdeményezték a letartóztatásukat. Azt még vizsgálják a rendőrök, mi vezethetett a halálos támadáshoz, az viszont biztos, hogy a vendetta előtt internetre felöltött videóüzenetekkel hergelték egymást a riválisok.

origo / Hirmagazin.eu

ElőzőSzívszorító részletek a babakocsis tragédiáról: a férj így könyörgött haldokló feleségének
KövetkezőVörös zónává minősítette hazánkat Ukrajna
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza