Ausztráliai bűntény – Titkos feleségének hívta a kislányt..

Brutális tettei miatt kellett bíróság elé állnia egy most 74 éves ausztrál orvosnak: a férfi ugyanis több mint száz alkalommal erőszakolta meg a saját lányát, sőt, teherbe is ejtette őt. A rémségek kezdetén a kislány még csak 8 éves volt.

Az áldozat gyermekként nem mert a rendőrséghez fordulni, most, felnőttként, amikor saját lánya betöltötte a nyolcat, azonban úgy érezte: egy telefonbeszélgetés során szemebítenie kell az apját a tetteivel, majd pedig felkereste a hatóságokat.

A héten lezárt bírósági tárgyalásból kiderült, hogy a férfi – aki egy évvel ezelőtt még praktizált – nyolcéves korában kezdte zaklatni a lányát, 14-15 éves korától pedig egészen 18 éves koráig számtalan alkalommal megerőszakolta. Az apa többször adott a lánynak esemény utáni tablettát, a tini egy alkalommal azonban mégis teherbe esett – ekkor a férfi álnéven küldte el őt abortuszra – számolt be az ügy részleteiről a Daily Mail Australia.

A tárgyalás során elhangzott: a férfi „kis feleségemnek” vagy „titkos feleségemnek” hívta a lányát, az erőszakot pedig azzal magyarázta: megromlott a kapcsolata a feleségével, aki már le sem akart feküdni vele. Tettét a tárgyaláson – vádalku keretén belül – elismerte, megbánást azonban nem tanúsított – annak ellenére, hogy saját gyermekének egy életen át tartó lelki sérülést okozott felfoghatatlan tettével.

A férfit – akinek személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra áldozata védelmében – a victoriai bíróság végül 16 és fél év börtönbüntetésre ítélte. Szabadlábra helyezése legkorábban 11 és fél év múlva merülhet fel.

Daily Mail Australia / Hirmagazin.eu