Végignézte, ahogy párja elmerül a vízben, majd sikoltozva úszott a partra egy fiatal nő Balatongyöröknél. A pár egy gumiunikornissal evezett be a tóba, majd valószínű, hogy az erős szél bentebb sodorta őket, végül felborultak.

Több mint három órán át keresték azt a férfit, aki párjával egy gumiunikornissal evezett be a Balatonba, azonban az felborult és csak a nő tudott kiúszni a partra. Ezt több szemtanú is látta.

„Annyit észleltünk, hogy a barátnője az nagyon-nagyon sírt, kiabált segítségért és úszott kifele” – mondta egy strandoló.

Egy másik család pedig gyerekekkel strandolt, amikor meghallották a sikoltozást. „Kiabálást hallottunk a vízből és többen futottak be a tóba. Egy hölgy kiabált, hogy „Segítség, segítség! A barátom elmerült!”. Mellette egy csónak vagy kettő volt már, meg különböző vízi járművekkel próbálták keresni”

– mondta a család egyik tagja.

A strandolók összefogtak a keresés során, élőláncban próbálták megtalálni a férfit, azonban nem jártak sikerrel. Végül egy mentőhajó talált rá szonár segítségével.

A török nemzetiségű férfi párja sokkos állapotba került, amint kiemelték a holttestet a vízből. A férfi vízbefulladásának okát közigazgatási eljárásban vizsgálják, ám a Tények információi szerint nem tudott úszni.

ElőzőSzlovákiában elbukott a szokatlan egészségügyi átalakítás – Mit tanulhat ebből Magyarország?
KövetkezőPutyin hiperszónikus nukleáris támadófegyverekkel és atomdrónokkal szerelte fel hadseregét – videó
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza