Az HBO Max egy merőben új ötlettel rukkolt elő.

“Tekintettel a járvány miatt zűrzavaros és stresszes időkre, úgy ítéltük meg, hogy a magunk eszközeivel próbálunk nyugalmat hozni az otthonokba”

– nyilatkozta a The Wrap magazinnak Jennifer O’Connell, az HBO Max dokumentum- és gyermekfilmekért felelős alelnöke.

„Olyan félórás anyagokkal készülünk, amik lényegében felnőttmesék lesznek, andalító, megnyugvást előidéző zenével, és olyan ikonikus színészek narrációjával, akik garantálják, hogy egy-egy nehéz nap végén ki tud majd kapcsolni a modern világban élő, sokszor elhajszolt néző.”

A tervek szerint olyan neves sztárok lesznek „A Hangok”, mint Idris Elba, Mahershala Ali vagy a Star Warsból ismert Oscar Isaac. További tervben van még Keanu Reeves, Nicole Kidman és Lucy Liu is.

A stáb a nagysikerű National Geographic műsora, a Volt egyszer egy bolygó alkotóiból áll majd össze.

 

ElőzőItt az első 12K felbontású videokamera – 3,1 millió forintot kell kiadniuk érte
KövetkezőDöbbenetes! Így néz ki most Koós János sírja – Videó
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza