A kormány a jövő évi költségvetéssel egyszerre kívánja fenntartani a koronavírus-járvány elleni védekezési készültséget és minden erővel segíteni a gazdasági növekedést

– mondta a pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának nyilatkozva.

Varga Mihály elengedhetetlenül fontosnak nevezte a kormányzati gazdasági rásegítő intézkedéseket, mivel szerinte azok nélkül ugyanúgy nem várható érdemi növekedés, mint a 2000-es években, amikor a magyar gazdaság az európai konjunktúra ellenére is szinte csak stagnálásra volt képes.

Emlékeztetett, a pénteken elfogadott 2021-es büdzsé 4,8 százalékos növekedéssel számol, miközben az államháztartási hiány újra 3 százalék, az államadósság pedig ismét 70 százalék alá csökken.

A pénzügyminiszter szerint a növekedés lehetővé teszi, hogy jövőre több jusson a közbiztonságra, az oktatásra és az egészségügyre, miközben a járvány elleni védekezéshez is rendelkezésre állnak a források.

Hangsúlyozta, a kormány emellett továbbra is elkötelezetten támogatja a családokat, a gyermeknevelést, valamint az időseket is.

Varga Mihály reménykeltőnek minősítette az idei születési és házasságkötési adatokat, amelyek szerinte azt mutatják, hogy eredményesek a kabinet családpolitikai intézkedései. Szólt arról is, jövőre további lépések várhatók ezen a területen, példaként említette a csecsemőgondozási díj emelkedését, a gyermekdiabétesz-centrumok további fejlesztését, valamint az iskolaőri hálózat támogatását.

Kormányzati Tájékoztatási Központ, www.hirmagazin.eu

ElőzőVeszélyben a Nemzetközi Űrállomás – ütközés volt várható
KövetkezőA tilosban fürdőzés és az internet veszélyeire hívta fel a figyelmet a rendőrség
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza