forrás: hirado.hu

Bő egy héttel ezelőtt állapodott meg az osztrák belügyminiszter szlovák kollégájával arról, hogy Szlovákia 500 menekültet helyez el Bősön a Bécs melletti traiskircheni menekülttáborból. Az 5000 lakosú bősiek népszavazással szeretnék megakadályozni a jelentős arányú külföldi ottani elszállásolását. Előre borítékolható sikertelenséggel.

„Ellene van-e, hogy átmeneti menekülttábor létesüljön a Szlovák Műszaki Egyetem épületében, Bősön?” – hangzik az a kérdés, amelyről vasárnap dönteniük kell a magyar többségű bősi lakosoknak. A nagyközség lakóit meglepte az osztrák és szlovák kormány megállapodása, és rövid idő leforgása alatt elegendő számú aláírás született egy helyi népszavazás megtartására.

„Két és fél óra alatt több mint hétszáznyolcvanhárom aláírás gyűlt össze, és több mint száz petíciós ívet vittek el tőlünk. Nem szeretnénk, hogy Bősön nyissanak menekülttábort” – mondta Jakus Zoltán bősi lakos, az aláírásgyűjtés kezdeményezője.

hirmagazin_2015-08-01_063623
A traiskircheni menekülttábor. 2015. július 31. (EPA/Roland Schlager)

Csak ne az én kertembe!

Szlovákiában a helyi népszavazásról szóló jogszabály úgy rendelkezik, hogy az abban az esetben érvényes, ha a választásra jogosultak legalább fele elmegy szavazni, és akkor eredményes, ha a szavazóknak több mint a fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott.

Kérdés, hogy mennyire fogják komolyan venni Bősön a vasárnapi népszavazást, ha a többség tudja, hogy véleménye nem fog számítani. Amúgy sem magas a népszavazási hajlandóság Szlovákiában. A legutóbbi országos népszavazáson az arra jogosultak 21,41%-a jelent meg. Helyi népszavazási kérdések pedig nem jellemzőek az országban.

A kormánynak ugyanakkor egyáltalán nem kötelező figyelembe vennie a szavazás eredményét. A szlovák belügyminisztérium nem osztja a helyi lakosok félelmét, és arra hivatkozik, hogy a befogadott menekülteknek nem érdekük semmilyen erőszakos cselekmény elkövetése, mivel az károsan hatna ki menedékkérelmük elbírálására.

Ausztria állja az orvosi ellátás és az őrzés-védelem költségeit, a szállítás és a nekik juttatott zsebpénz mellett – tájékoztatta a hirado.hu-t a szlovák belügyi tárca. Távoznak a táborból azok a kérelmezők, akik megkapják az osztrák menekültstátust, a helyükre pedig új kérelmezők jönnek, az összlétszám soha nem haladhatja meg a szálláshelyen az 500 főt – tették hozzá.

A hirado.hu-nak több helyi lakos felhánytorgatta, jól hangzik, hogy Ausztria fogja állni a rendvédelem és a közegészségügyi kiadásokat, de azon kívül, hogy a nevezettek pontosan hol lesznek elszállásolva, nem kaptak semmilyen konkrét tájékoztatást. Fenes Iván polgármester is széttárta karjait tehetetlenségében, ugyanis korábbi tájékoztatása szerint kérdéseire eddig nem kapott választ Robert Kaliňák belügyminisztertől.

Ausztria is bekeményít a menekültkérdésben

A mostani osztrák-szlovák megállapodásról még civil szervezetek is azt emelték ki, hogy az 500 fő befogadása csupán látszatintézkedés és ügyes politikai húzás Szlovákia részéről, mert így erre az 500 főre hivatkozva hangoztathatják európai szolidaritásukat.

Mindeközben Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter megoldási javaslatai rendre nagy vihart kavarnak az Ausztriát is kétségkívül megterhelő bevándorlásügy kezelésében. A korábban megjelent sajtóhírek alapján azonban felvetődik a kérdés: javaslataiban valóban a miniszter saját elképzelései köszönnek-e vissza?

Történt ugyanis, hogy június közepén az osztrák tartományok képviselői kemény tárgyalásokat folytattak az osztrák kormánnyal a menekültek elhelyezéséről. Az egyeztetés után Erwin Pröll alsó-ausztriai tartományvezető élesen bírálta a találkozót, és arra szólította fel az osztrák kancellárt, hogy kezdjen tárgyalásokat a szomszédos országok kormányfőivel.

„Ausztriában a helyi hatalom sikeresen kényszerítette rá a kormányt a menekültek exportálására. Kétségtelen, hogy Ausztria bővíti a táborok befogadóképességét, és sokkal több migráns tartózkodik ott, de azért jól érzékelhető az a különbség, ahogy az osztrák és a szlovák központi hatalom figyelembe veszi a helyi igényeket” – fogalmazott indulatosan egy bősi lakos.

Az osztrák belügyminiszter belelátott Orbán fejébe

Emlékeznek Orbán Viktor nemrég elmondott tusnádfürdői beszédére? – kérdezte egy másik bősi lakos. Kifejtette:„Európának az a természete, hogy nemzetek alkotják, vagyis őrültség egy nemzetek feletti Európai Egyesült Államok létrehozására törekedni. Amerikát nem az teszi naggyá, hogy nincsenek benne nemzetek, hanem az, hogy rendre képes sikeres megoldásokkal előrukkolni.”

Az osztrák belügyminiszter a megállapodás megkötése után azt mondta, hogy „amennyiben az uniónak nem sikerül mielőbb tartós és igazságos megoldást találnia, meghatározva a befogadási kvóták pontos mértékét, akkor államközi megállapodásokkal kell felgyorsítanunk a megoldást”.

„A magyar miniszterelnök hideget-meleget kap, ha megfogalmaz egy fenti állítást, az osztrák belügyi vezető meg csendben képviseli Ausztria érdekeit. Ennyit az európai szolidaritásról” – összegezte véleményét a helyzetről a helybeli középkorú férfi.

Így képviseli Ausztria az érdekeit

Megerősítené az osztrák-magyar határ védelmét az osztrák belügyminisztérium és az igazságügyi minisztérium – jelentette be kedden az osztrák tárca illetékese. A határkontroll mellett a Magyarországról érkező vonatok ellenőrzése, a nyomozók számának növelése, a csempészek büntetésének szigorítása és speciális szakértő ügyészek alkalmazása szerepel a tervezett intézkedések között.

hirmagazin_2015-08-01_063609
Johanna Mikl-Leitner osztrák és Pintér Sándor magyar belügyminiszter az országaikat elért migrációs nyomás enyhítéséhez szükséges lépésekről folytatott megbeszélésük után. Budapest, 2015. június 30. (MTI-fotó: Marjai János)

A osztrák belügyminiszter megerősítette, hogy további határbiztosító ellenőrzésre van szükség. Az osztrák APA hírügynökség jelentése szerint a belügyminisztérium jelenleg megbeszélést folytat Magyarországgal az Ausztriába érkező vonatok ellenőrzéséről. A belügyminisztérium közlése szerint az osztrák és a magyar rendőrség közösen őrzi majd a vonatokat és az érintett magyarországi pályaudvarokat, így megakadályozhatják, hogy az illegálisan utazók Ausztriába menjenek tovább.