Rosszul lett vezetés közben az ETO és Gyirmót korábbi válogatott labdarúgója, Koltai Tamás.

A labdarúgónak szerencséje volt, meg tudott állni, de kórházba szállították, és az is kiderült, hogy veleszületett szívbetegsége miatt számára a futballozás végetért.

A 33 éves Koltai a kisalföld.hu-nak azt mondta, a labdarúgás a mindene:

Így nehéz elfogadni a helyzetet, miszerint szögre kell akasztanom a futballcipőmet, hiszen olyan betegség akadályoz meg a folytatásban, ami miatt most nem a labdával, hanem konkrétan az életemmel játszom.

A labdarúgót pár éve is megijesztette egészségi állapota, egy vírusfertőzés miatt a nyirokcsomói is megdagadtak, tünetei a leukémiához hasonlítottak, de, mint mondta, akkor nagyobb volt az ijedtség.

Idén május közepén azonban kiderült, hogy szívbeteg. A felesége szüleinél voltak Ajkán, onnan mentek haza Győrbe autóval, s ekkor vezetés közben erős mellkasi fájdalmat érzett, minden elsötétült, majd hirtelen gyengült a szorítás és képes volt félrekormányozni az autót.

Kiszálltam, de éreztem, hogy nagyon felment a vérnyomásom, szédültem, ezért visszaültem a kocsiba. Pár perc múlva a bal kezem és az arcom bal oldala is elzsibbadt, de szerencsére hamar megérkeztek a mentők, akik szakszerűen elláttak, s azonnal a közeli balatonfüredi szívkórházba szállítottak. Ott másnap a főorvos elmondta, hogy a fiatal szervezetem ellenére mint élsportolót jobb, ha megkatéterez. A halál árnyékából jöttem vissza, két napot az intenzíven, négyet pedig az osztályon töltöttem, folyamatosan rajtam voltak a mérőműszerek. Kiderült, olyan problémája van a szívemnek, ami miatt nem engedélyezhetik az élsportot.

– mondta a lapnak Koltai.

Három héttel később újra jelentkeztek a tünetek, egy erősebb szívdobbanás formájában, akkor is be kellett feküdnie a kórházba, de nem volt végül akkor nagyobb baj.

A betegség azonban derékba törte pályafutását.

Koltai azt mondja, az élet majd kialakítja a folytatást.

A gépészmérnöki tanulmányaimat is szeretném befejezni, valamint a későbbi edzősködésről sem akarok lemondani. Az idő múlásával azért majd szeretnék legalább hobbiszinten mozogni, de jelenleg semmit sem csinálhatok, teljes nyugalomban kell lennem.

A sportoló azt mondja, családja, kislánya miatt is mielőbb vissza kell nyernie az egészségét.

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu