A magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott több tagja, így Liu Shaolin Sándor és Jászapáti Petra is balesetet szenvedett a Margitszigeten tartott szerdai kerékpáros edzés során.

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit és vizsgálatot indított a BKV Zrt. is.

Cikkünk frissült.

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség beszámolója szerint „a versenyzők egymás után, az út szélén szabályosan haladtak, amikor velük szemben előzésbe kezdett egy busz, leszorítva ezzel a short trackeseket az útról”.

„A baleset során Liu Shaolin Sándor, Jászapáti Petra, Krueger Cole és Oláh Bence bukott – előbbi kettő elég nagyot, így rájuk még vizsgálatok is vártak a Sportkórházban” – olvasható a közleményben, amelyből az is kiderült, sem a férfiváltóval olimpiai bajnok Liu Shaolin, sem a legjobb női versenyzőnek számító Jászapáti nem szenvedett törést.

„Vannak kisebb zúzódásaink, jegelni kell a kezünket” – mondta az M1-nek Liu Shaolin, aki hozzátette, ők ugyan olcsón megúszták, de a biciklik nem, mindenkinek használhatatlan lett a sporteszköze.

A világ- és Európa-bajnok sportoló úgy emlékezett vissza a történtekre, hogy a szemből érkező busz leszorította őket, szerinte lehetetlen volt elkerülni a balesetet, annyira szűk volt a hely, hogy ott senki nem fért el. Elmondása alapján a mögötte tekerő Jászapáti ütközött a busszal, az esés következtében felborult ő is és az előtte haladó Oláh Bence is, majd Krueger Cole átesett mindhármukon.

„Nagyon para volt a helyzet, nagyon megijedtünk” – fogalmazott Liu Shaolin, aki szerint sokkal komolyabb következményei is lehettek volna a balesetnek, ennek fényében pedig különösen nem érti, hogy a sofőr ki se akart szállni a buszból és azt kérdezte, hogy mit csináltak, normálisak-e, ahelyett hogy az állapotukról érdeklődött volna.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte: szerdán reggel fél kilenc körül a Margitszigeten „egy menetrend szerint közlekedő autóbusz kikerülési manőver közben összeütközött a szemből érkező kerékpárosokkal”. Hozzátették: a rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit. A tájékoztatás szerint a négy biciklis könnyű sérüléseket szenvedett.

A BKV közleménye szerint, a társaság valószínűnek tartja, hogy a balesetben érintett busz vezetője hibázott. Hozzáteszik viszont, hogy a sportolók szabálytalanul, egymás mellett haladva közlekedtek a kerékpárokkal.

Az esettel kapcsolatban hatósági vizsgálat indult, amely tisztázni fogja a baleset pontos körülményeit és a résztvevők felelősségét. A vizsgálat lezárultáig a sajtó és a közvélemény szíves türelmét kérik, az érintetteknek pedig jobbulást kívánnak – tartalmazza a fővárosi közlekedési társaság közleménye.

Jászapáti Petra (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Hirmagazin.eu