Mint arról korábban médiánk is beszámolt, a parlament hétfői ülésén több témával kapcsolatos javaslat is elhangzott, de elsősorban a 2021-es költségvetéssel kapcsolatos felszólalások voltak többségben.

Emellett kiderült az is, hogy a mai napon nyilvánosságra hozzák a 13 pontból álló nemzeti konzultáció kérdőívet a kormány hivatalos közösségi oldalán.

Kocsis Máté az ülésen elmondta: a magyarok véleményt mondhatnak az örökérvényű kötvényekről, amelyek soha le nem járó adósságba taszítanák az európai államokat, valamint az idősotthonok védelméről és a védőfelszerelésekkel kapcsolatos kérdésekre is választ adhatnak a nemzeti konzultáció kérdőívében.

Mint ismert, Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a hétvége folyamán már nyilvánosságra hozott párat a 13 kérdés közül, így tudni lehetett, hogy lesz a gyermeket nevelő családok internethasználatára, a hazai turizmus népszerűsítésére és járványügyi figyelőszolgálatra vonatkozó kérdés is. Korábban pedig egy videóban is ismertette a konzultáció első négy kérdését.

Mint ahogy azt ígérték, hétfő este Magyarország Kormánya hivatalos Facebook-oldalán meg is jelent mind a 13 kérdés.

„Itt van az új nemzeti konzultáció 13 kérdése. Ismerje meg Ön is a részleteket!” – írták a bejegyzés mellé.

Hirmagazin.eu