Elkapta a fertőzést az Oscar-díjra jelölt Testről és lélekről rendezője.

Enyedi Ildikó a HVG-nek adott interjújában mesélt arról a karanténban forgatott rövidfilmről, amelyre a Thesszaloniki Nemzetközi Filmfesztivál kérte fel, egyúttal pedig arról is beszámolt, hogy ő maga is átesett a fertőzésen – vette észre az Index.

A rendezőnő elmondta, hogy hiába volt óvatos, furcsa tüneteket kezdett magán észlelni, gyanúja pedig beigazolódott.

Végül kiderült, hogy elkapta a koronavírust, ráadásul rajta kívül a lánya és a barátja is megbetegedett.

Elmondása alapján ő maga enyhébb panaszokat tapasztalt, ettől függetlenül megijedt. Mind a hárman elvégeztették a magántesztet, a férje pedig a producerük segítségével átköltözött egy másik lakásba, így ő nem fertőződött meg.

blikk