Budapest — Felfoghatatlan tragédia: a gyanú szerint saját fia verte halálra otthonában Szilágyi Istvánt (†82) vasárnap reggel.

A szerény körülmények között élő színművész felesége, Humenyánszky Jolán a tanúk elmondása szerint zokogva szaladt reggel fél nyolc után néhány perccel a házuk melletti kisboltba, ahol kérlelte a dolgozókat, hogy segítsenek neki, mert a fia, Péter (49) bántja a férjét, és attól fél, hogy megöli. A bolt tulajdonosa hívta a mentőket és a rendőrséget, míg az egyik vevő, Sándor úgy döntött, nem vár a hatóságokra, megpróbál segíteni.

– Egy percig sem gondolkodtam. Tudtam, hogy azonnal tenni kell valamit – mesélte a Blikknek Sándor, aki elé borzalmas kép tárult, amint a nyitott kapun és ajtón berohant Szilágyiék otthonába, ahol mindent vér borított.

A színész fiát, Pétert egyszer már elítélték, mert bántalmazta apját  /Fotó:Fuszek GáborA színész fiát, Pétert egyszer már elítélték, mert bántalmazta apját /Fotó:Fuszek Gábor

 István a földön feküdt, súlyos fejsérülései voltak, oda sújthatott le a fia egy kalapáccsal, talán többször is. Lehajoltam hozzá, szólongattam, de nem is tudom, élt-e még – emlékezett vissza a férfi, aki a színész fiát az ágyon ülve találta. – Csak nézett előre, majd hirtelen matatni kezdett valamit. Megijedtem, hogy bántani akar vagy újra nekiesne az apjának, ezért megszólítottam. Elindult felém és átöleltem, hogy lefogjam a kezét. Akkor láttam, hogy csupa vér mindene, az én kabátom is akkor lett véres.

Szilágyiék házánál szinte egész nap helyszíneltek a rendőrök /Fotó: Zsolnai PéterSzilágyiék házánál szinte egész nap helyszíneltek a rendőrök /Fotó: Zsolnai Péter

Sándor mintegy tíz percig, a rendőrök érkeztéig tartotta szóval a férfit. Mint mondta, véres volt és izzadt, de egyáltalán nem tűnt ingerültnek.

– A régi sérelmeit hajtogatta, hogy az apja húsz éve eltörte a hátát és hogy mennyit bántották őt korábban. Próbáltam nyugtatni, majd megérkeztek a rendőrök, és engem Szilágyi feleségével együtt bevittek kihallgatásra. Jolika nyugodt volt a kocsiban, lehet, sokkot kapott vagy fel sem fogta, mi történt. Úgy terveztük, mi ketten együtt jövünk haza, de Péter őrjöngeni kezdett a rendőrségen, alig lehetett lefogni, mintha valami rohama lett volna, ezért Jolika még maradt – elevenítette fel az emlékeket borzongva Sándor.

Sándor azonnal a házba rohant, és lefogta  a gyilkos Pétert /Fotó: Zsolnai PéterSándor azonnal a házba rohant, és lefogta a gyilkos Pétert /Fotó: Zsolnai Péter

A szomszédok szerint kódolva volt a tragédia. Jól ismerték a családot, és nem is a színész személye, inkább a fia gaztettei miatt, mint mondják, nem először merült fel, hogy bántalmazza idős szüleit, ám Szilágyi István és neje ezt szinte mindig tagadták.

– Felfoghatatlan ez az egész, Jolikával gyakran találkoztam az utcán, a boltban, nagyon rendes hölgy volt. Ha elmennek a rendőrök, gyújtok egy mécsest a színész úrért, és ezt a virágot, amit nemrég vettem, a kerítés elé teszem – mondta Mariann.

Egy másik asszony úgy meséli, gyakran zengett a ház Szilágyiék vitájától.

– Péternél nagyon nagy problémák lehettek, az egész utca erről beszélt. Három hete a tűzoltók is kijöttek, mert a fiú a kerítés mellett akkora tüzet rakott, hogy a kapu is meggyulladt, ő pedig csak ült, nézte és nevetett. Félelmetes jelenet volt, mi pedig rettegtünk ettől az embertől – árulta el a közelben lakó kétgyermekes anyuka.

A Budapesti Rendőr-főkapitányságon kérdésünkre elmondták, 7 óra 34 perckor érkezett a bejelentés a bántalmazásról, és emberölés miatt indítottak eljárást Szilágyi István fia ellen.

A rendőrök a helyszínen elfogták a bántalmazót, a 49 éves Sz. Pétert, majd szemlét tartottak és megállapították, a férfi halálát idegenkezűség okozta. A BRFK életvédelmi osztálya Sz. Péter ellen emberölés bűntett gyanúja miatt indított eljárást” – áll a rendőrség közleményében.

Csak a jót keresték benne

A színész és felesége mindig védték Pétert, két és fél éve a bíróságon szinte könyörögtek, hogy engedjék haza gyermeküket, aki korábban annyira megverte a színészt, hogy több bordája is eltört. Makai Gábor klinikai szakpszichológus szerint ez a reakció egyfajta védekezés..

Szilágyi István könyörgött a bíróságon, hogy engedjék haza a fiát /Fotó: Blikk-archívumSzilágyi István könyörgött a bíróságon, hogy engedjék haza a fiát /Fotó: Blikk-archívum

– A valóság torzítása, tehát amikor a bántalmazott fél azt mondja, nem ütötték meg, hanem elesett, védekezés. Az azzal való szembesülés, hogy mit tett vele a bántalmazó, sokkal nagyobb fájdalmat okoz, mint a fizikai abúzus. Az biztos, hogy a szülők szerették a gyermeküket és mindig a jót keresték benne. Nem kizárt, hogy a történtek után az édesanya sem védi már olyan elvakultan a fiát, mint korábban – mondta a szakember.

„Vér fog folyni ” – mondta Péter

Baricz Dezső Szilárd, a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa hónapok óta járt a Szilágyi családhoz segíteni. Hol takarított, hol bevásárolt nekik, de lelkileg is próbált a támaszuk lenni. Legutóbb múlt csütörtökön járt a romos kis házban, s érezte, hogy baj történhet.

– Korábban is rengetegszer láttam Pista bácsin és Jolika nénin zúzódásokat, kék-zöld foltokat, de mindig makacsul állították, elestek. Amikor legutóbb náluk jártam, Péter furcsán viselkedett. Azt mondta, érzi, hogy jön egy roham és el kell mennie, különben vér fog folyni itthon. Jolika ekkor jegyezte meg, hogy a fiuk időnként megveri őket, de István még ekkor is tagadott – emlékezett vissza Baricz, aki a tragédia után a helyszínre sietett, és órákig várakozott a helyszínen. Könnyek között mesélt a Blikknek.

Baricz Dezső néhány napja még átölelhette SzilágyitBaricz Dezső néhány napja még átölelhette Szilágyit

– Nagyon aranyos emberek voltak, nem tudom, hogy miért védték a fiukat. Nemrég gyűjtést szerveztünk nekik, szerettük volna felújítani a házukat, de azt gondolom, ez a pénz már a temetésre megy, mert a családnak nincs egy fillérje sem. Jolika néninek pedig keresünk szállást, hogy ne kelljen visszamennie abba a házba, ahol a fia megölte a férjét – mondta Baricz.

Lópici Gáspárt imádta az ország

Az epizódszerepek kiemelkedő megformálásáért Aase-díjjal elismert színművész, Szilágyi István 1937. december 7-én született a Békés megyei Gyomán.

Lópici Gáspár szerepébenLópici Gáspár szerepében

1961-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd az egri Gárdonyi Géza Színházhoz szerződött, de később megfordult az Irodalmi Színpadon, a Vidám Színpadon, a Pécsi Nemzeti Színháznál, a Vígszínháznál, a kétezres években nyugdíjazásáig a Győri Nemzeti Színhász színésze volt.

Elsősorban karakterszerepeket osztottak rá, és legyen szó Shakespeare- vagy Móricz Zsigmond-műről, minden figurát örömmel és nagy átéléssel formált meg.

A tenkes kapitánya

A tenkes kapitánya

Kamerák elé 1959-ben állt először az Égrenyíló ablak című filmben, az országos ismertséget 1968-ban Sipos úr figurájának megformálása hozta meg a Bors című tévéfilmsorozatban, de szerepelt A Tenkes kapitányában Pityik őrmesterként, valamint A három testőr Afrikában című filmben Potrienként és ő volt a Keménykalap és Krumpliorr Lópici Gáspárja, az utca hírmondójának karakterével később sokan azonosították a színművészt.

blikk, Hirmagazin.eu

ElőzőNagy hangsúly van a biztonsági intézkedéseken az idei érettségin
KövetkezőMa kezdődik a védekezés új szakasza – videó
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza