Kisebb versenyekkel júliusban kezdődhet el a hazai kajak-kenu-szezon, a gyorsasági magyar bajnokságok a különböző korosztályokban pedig augusztusban és szeptemberben zajlanak majd

– derült ki a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnökségének csütörtöki, online ülése után.

A hazai bajnokságok augusztusban és szeptemberben zajlanak majd/Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

A hazai bajnokságok augusztusban és szeptemberben zajlanak majd/Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

A testület legfontosabb feladata az volt, hogy a klubokkal folytatott egyeztetések után döntések szülessenek a sportág járvány utáni újraindításáról.

„Két héten át tartottak az online egyeztetések a klubokkal, mind a 90 olyan egyesület véleményét megismertük, amelyek tavaly szereztek bajnoki pontot” – nyilatkozta a Kajak-Kenu TV-nek az elnökségi ülés után Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke. „Fontos volt, hogy lássuk, a klubok tudják-e tartani a kapcsolatot a versenyzőkkel. Nagyon eredményes beszélgetés-sorozaton vagyunk túl, amit köszönök minden résztvevőnek.”

Az elnök beszélt a tervezett idei versenynaptárról is.

„Arra látok most esélyt, hogy július második felében a regionális versenyekkel, és a vízitúra-kupa fordulókkal újraindulhat az élet. Jó lenne, ha minden szakágban és korosztályban avathatnánk 2020-ban is magyar bajnokot. Az első területi bajnoki fordulókat augusztus közepén tartjuk, augusztus végén rendeznénk az ob-t a felnőtt, U23-as, ifjúsági és serdülő korosztályoknak, a masters versenyzőknek és a kicsiknek pedig szeptemberben. Szeretnénk megtartani október elején a Kadler Gusztáv maraton ob-t is” – mondta az elnök.

Kiemelte: az elnökség úgy döntött, hogy a versenyzési engedélyek díját idén 50 százalékkal csökkenti, a jövő évi műhelytámogatásokat pedig a tavalyi szezonban elért eredmények és létszámok alapján kapják majd az egyesületek.

Schmidt Gábor a szegedi gyorsasági és parakenu világbajnoksággal, illetve a budapesti maraton Európa-bajnoksággal kapcsolatban azt mondta, az MKKSZ várja a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) és az Európai Kajak-Kenu Szövetség (ECA) hivatalos állásfoglalását, viszont felhívta a szabadidő-sportolók figyelmét, hogy a Balaton-átevezést az MKKSZ augusztus 8-án megtartja.

„Szeretném kérni, hogy azokat a szabályokat, amiket Magyarország Kormánya hozott, továbbra is minden klub tartsa be. Az amatőr versenyzőknek kizárólag szabadidő-sportolásra van lehetősége, ami azt jelenti, hogy három fős csoportokban vízre lehet engedni a gyerekeket, de szervezett edzéseket nem szabad tartani” – tette hozzá az MKKSZ elnöke.

Az MKKSZ honlapjára felkerült versenynaptár szerint a felnőtt gyorsasági ob augusztus végén lehet Szolnokon, míg a szegedi vb szeptember 20-23-i, a budapesti maraton Eb pedig október 3-6-i dátummal szerepel a programban.

Hirmagazin.eu

ElőzőÉvtizedek óta nem látott mennyiségű fészket raktak a ritka kérgesteknősök Thaiföldön
Következő13. havi nyugdíj
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza