Horváth Csaba, Zugló MSZP-s polgármestere vasárnap arról beszélt az ATV-nek, hogy nem tartja szükségesnek a Városliget lezárását, mert szerinte azt a megelőző két nap – tehát vélhetően nem a húsvéti ünnepek – tapasztalatai nem indokolják.

Azt ugyanakkor még ő is bevallotta, hogy a múlt hétvégén „tumultus” alakult ki a Ligetben, ezen a hétvégén pedig hangosbemondóval, illetve rendőrségi felszólítással kellett figyelmeztetni az embereket, hogy hagyják el a népszerű közparkot. A főváros más, ismert kirándulóhelyeit még pénteken lezárták, és hétfőn is zárva lesznek. Nyilvánvaló, hogy a Városligetet is minél hamarabb le kellene zárni, hiszen találkozási gócpont lehet, ami rendkívül veszélyes a koronavírus-világjárvány közepette. Az üggyel kapcsolatban az egyik legsajátosabb körülmény, hogy Karácsony Gergely összevissza beszélt a lezárásról. Először azt hitte, az ő kompetenciája, aztán meg, hogy a kormányé. Végül kiderült: a kerületé.

A Városliget lezárásáról sem Karácsony Gergely főpolgármester, sem a szocialista Horváth Csaba-féle zuglói vezetés nem tudott dönteni. Pontosabban, Karácsony nem is dönthetett volna, igaz, egy ideig azt hitte, hogy igen.

Karácsony Gergely és Horváth CsabaFORRÁS: MTI/MÁTHÉ ZOLTÁN

Karácsony csütörtök este az ATV Egyenes beszéd című műsorában ugyanis azt mondta, hogy kétséges és körülményes lenne a Liget lezárása. Az interjú alapján a baloldali főpolgármester még egyértelműen úgy gondolta, hogy ez az ő kompetenciája. 

Ezért sem akarta lezárni, hiszen nem jellemző rá a gyors és határozott cselekvés.

Péntek délutánra már jelentős változás álhatott be Karácsony gondolkodásában, feltehetően valaki elmondta neki, hogy nem az ő feladata. Mivel a cselekvés súlya, úgy gondolta, lekerült a válláról, hirtelen azt írta ki a Facebook-oldalára, hogyha rajta múlna, akkor a Liget már aznap üres lenne. Hozzátette, hogy a lezárás szerinte a kormány feladata. Azaz, Karácsonynak rosszul magyarázták el a helyzetet, vagy nem értette meg elsőre: annyit fogott fel, hogy nem az ő dolga, de azt hitte (vagy így mondták neki), hogy az a kormányé. Így már rögtön követelőzni kezdett.

Ezt követően Fürjes Balázs, Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a Twitter-oldalán közölte, hogy Karácsony téved, és a Liget lezárása nem a kormány, hanem a Horváth Csaba vezette Zuglói Önkormányzat dolga volna. 

A kormánybiztos véleménye alapján a helyzet egyértelmű: a kijárási korlátozás meghosszabbításáról szóló kormányrendelet szerint a további kijárási korlátozást a Fővárosi Önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület esetében a főpolgármester, egyéb fővárosi terület esetén a kerületi polgármester jogosult elrendelni. Tehát jelen esetben Zugló. 

Fürjes Balázs@BalazsFurjes

A Városliget lezárását kizárólag Zugló önkormányzata rendelheti el,a Városháza tévedésben van,félrevezették Karácsony Gergelyt.Megkértük Horváth Csaba polgármestert,akivel konstruktiv beszélgetést folytattunk,egyeztessen Főpolgármester úrral.Vigyázzunk egymásra!

Kép megtekintése a Twitteren

Az MSZP-s polgármester nyomatékosította, hogy az elmúlt két napban (tehát vélhetően a péntek és a szombat) tapasztaltak alapján továbbra sem tartja indokoltnak a Városliget lezárását. 

Horváth mondta: bár kész a rendelet, ami ezt lehetővé tenné, de szerinte nem alakult ki tömeg a közparkban, így nincs szükség szigorításra.

ElőzőHúsvéthétfő – locsolás, hagyományok, avagy maradj otthon, egyél otthon!
KövetkezőHalálos baleset Váchartyán térségében..
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza