Folytatólagos tárgyalást tart a jövő héten a Miskolci Törvényszék annak az ózdi férfinak az ügyében, aki a vád szerint előbb az élettársát akarta megölni, majd a nő segítségére siető nevelt gyermekei életét oltotta ki.

A férfi 2018. november 26-án ózdi otthonában éjjel támadt az alvó élettársára, akit egy 33 cm hosszúságú késsel mellkason szúrt. A zajra felébredtek a nő gyermekei, akik megpróbálták édesanyjukat megvédeni. Azonban a vádlott a két fiúra is késsel támadt, miközben azt ordította, „megöllek benneteket”. Az egyik fiatalt a mellkasán, a másikat a hátán szúrta meg, mindketten azonnal életüket vesztették.

A vádlott ezután a bejárati ajtót kulcsra zárta, a kulcsot a párnája alá rejtette, sérült élettársát az ágyra fektette és saját magán is sebet ejtett. A nő kérte a vádlottat, hogy engedje ki a házból, azonban a vádlott azzal utasította el a kérését, hogy: „most már együtt halunk meg”. A sértettnek órákkal később sikerült kijutnia a lakásból az utcára, ahol a járókelőktől kért segítséget.

borsonline, Hirmagazin.eu

ElőzőKoronavírus: Cristiano Ronaldo kórházakká alakítja a szállodáit
KövetkezőKoronavírus – Meghalt koronavírus okozta tüdőgyulladásban Vittorio Gregotti, a 20. századi olasz építészet kiemelkedő alakja
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza