Hirmagazin
Image default
Egészség - betegség

Három és fél ezren már megmenekültek a gyilkos kórtól

Évente mintegy 5 ezer ember hal meg vastagbélrákban Magyarországon – hangsúlyozta az InfoRádiónak Molnár Tamás, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság elnöke. A 2019 őszén indított szűrőprogramnál a visszajuttatott minták több mint felében jóindulatú daganatot találtak, 5-6 százalékban viszont rákos daganat volt a betegekben.

A visszajuttatott minták 19 százaléka volt nem-negatív, tehát vért mutattak ki a székletben. Közülük hétezer ember endoszkópos vizsgálatát végezték el, az ő esetükben a betegek több mint felében jóindulatú elváltozást, vastagbél-polipot, jóindulatú daganatot találtunk, amelynek az eltávolításával gyakorlatilag megmenekültek a közeledő ráktól. És 5-6 százalékban pedig már rákos daganat volt a betegekben – mondta Molnár Tamás, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság elnöke az InfoRádiónak a 2019 őszén indult vastagbél rák szűrőprogram eredményeiről.

A vastagbélrák gyakorisága az ötven és hetven év közöttiek körében a legmagasabb, így a szűrőprogram ezt a korosztályt célozza meg. Molnár Tamás a részvételi arányról elmondta: eddig az érintettek negyedét keresték meg. A megkeresetteknek azonban csak a 31 százaléka küldte vissza eddig a széklettartályát. Az elnök szerint ez az arány az elvártnál alacsonyabb, hiszen az európai uniós átlag 38 százalék.

Az Európai Unióban Magyarország élen jár az éves szinten diagnosztizált betegek számában.

Évente körülbelül olyan 7-8 ezer új esettel szembesülünk, és évi 4-5 ezren halnak meg a betegség miatt.

Vagyis egy kisvárosnyi lakosságot vesztünk el évente egy olyan betegség miatt, ami elvileg remekül szűrhető, és a szűrés során megelőzhető – tette hozzá Molnár Tamás.

A részvételi arány azt mutatja, hogy az emberek jelentős többsége nem veszi komolyan a vastagbélrák-szűrést – fogalmazott Molnár Tamás, majd kifejtette:

ha nincs olyan mennyiségű vérzés a székletben, amit észrevesz a beteg, akkor

a jóindulatú daganat polipként akár éveken keresztül tünetmentesen növekedhet az emberi szervezetben, mielőtt rákossá válik.

Ha a beteg ez utóbbi esetben fordul orvoshoz, gyakran már nincs lehetőség gyógyulásra.

Nyitókép: MTI Fotó: Balogh Zoltán
infostart, Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

A női intim higiénia kiemelten fontos az egészség megőrzése érdekében, mivel a nem megfelelő tisztítás irritációhoz, fertőzésekhez és kellemetlen szagokhoz vezethet.. (18+)

Kovács Karolina

Irritáció, fertőzések, kellemetlen szagok. Csak néhány probléma, ami előfordulhat, ha nem sikerül fenntartani a megfelelő péniszhigiéniát.. (18+)

Kovács Karolina

A reggeli kellemetlen szájszag (halitózis) teljesen normális jelenség, és több oka is van:

Kovács Karolina
Megszakítás