Kína a lehető leghamarabb hajlandó fogadni az Egészségügyi Világszervezet (WHO) külföldi szakérőit, hogy a helyszínen tanulmányozhassák az új koronavírus-járványt és a jobb megértés birtokában lehessen felvenni világszerte a küzdelmet a kór ellen

– jelentették be kedden Genfben, a WHO központjában.

A közleményt azután adták ki, hogy Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO vezetője két napot töltött Pekingben, és a helyzetről tárgyalt a kínai vezetőkkel, köztük Hszi Csin-ping elnökkel, az egészségügyi miniszterrel és a külügyminiszterrel.

A közlemény szerint jobban meg kell érteni, hogy miként terjed a vírus emberről emberre, mert ettől függ, milyen tanácsokat adjanak a világ országainak. Ennek érdekében Tedrosz nagyon rövid időn belül összehívhatja a WHO rendkívüli bizottságát.

Négyre emelkedett a koronavírusos betegek száma Franciaországban

Egy újabb esetben mutatták ki az új típusú koronavírus okozta megbetegedést Franciaországban, így a bizonyítottan fertőzöttek száma négyre emelkedett – közölték kedden este a francia egészségügyi hatóságok.

Egy újabb esetben mutatták ki az új típusú koronavírus okozta megbetegedést Franciaországban, így a bizonyítottan fertőzöttek száma négyre emelkedett – közölték kedden este a francia egészségügyi hatóságok.

A negyedik beteg egy nyolcvanéves kínai turista, akit válságos állapotban kezelnek.

Az idős férfi – a másik három beteghez hasonlóan – a járvány epicentrumának számító Hubei tartományból érkezett Franciaországba, jelenleg egy párizsi kórház intenzív osztályán fekszik. A francia egészségügyi hatóságok vizsgálják, hogy a beteg kivel lépett kapcsolatba, amióta Franciaországba érkezett.

Ez az első alkalom, hogy súlyos állapotban lévő fertőzöttnél mutatták ki a megbetegedést Franciaországban.

A másik három, az új koronavírus okozta megbetegedéssel, elkülönítve kezelt beteg jól van, az ő esetükben nincs ok nagyobb aggodalomra – jelezték még hétfőn a francia egészségügyi hatóságok. A 48 éves kínai származású francia, továbbá a 31 éves kínai férfi és 30 éves kínai felesége a múlt héten érkeztek Vuhanból, mindhárman Kínában fertőződtek meg.

Németországban kimutattak három újabb megbetegedést

Három újabb esetben mutatták ki az új típusú koronavírus okozta megbetegedést Németországban, mindet Bajorország tartományban, a bizonyítottan fertőzöttek száma így négyre emelkedett – közölte kedden késő este a tartományi egészségügyi minisztérium.

Mindhárman ugyanannál a vállalatnál dolgoznak, amelynél az első beteg, aki egy belső továbbképzésen kapta el a fertőzést egy kínai kolléganőjétől – áll a közleményben.

A három új beteget egy müncheni klinikán helyezték el, elkülönítve, ugyanúgy, mint az elsőt, akinél hétfőn mutatták ki a fertőzést.

A cégnél mintegy 40 olyan személyt azonosítottak, akik szoros kapcsolatban lehettek a fertőzöttekkel. Esetükben szerdán elvégzik a kórokozó jelenlétét vizsgáló tesztet, és a vírus elleni védekezés irányítására a tartományi egészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóságnál felállított munkacsoport szakértői alaposan ki is kérdezik őket – nyilatkozott Melanie Huml egészségügyi miniszter.

A munkacsoport adatai szerint az első fertőzés január 21-én történhetett. A fertőzött egy 33 éves német férfi,  egy sanghaji nőtől kapta el a vírust, akivel január 19-től 22-ig részt vett egy vállalati szemináriumon munkaadójuk, a Webasto nevű autóipari beszállító társaság székhelyén, a München melletti Stockdorfban.

Ez volt az első olyan eset, amikor a vírus Kínán kívül terjedt emberről emberre.

A sanghaji nő szervezetében hazatérése után, január 26-án mutatták ki a vírust. Németországi útja előtt nem sokkal meglátogatta szüleit a járvány gócpontjában, Vuhan térségében. A továbbképzés idején tünetmentes volt.

A SARS (súlyos akut légzőszervi szindróma) vírussal azonos családba tartozó új típusú koronavírus (nCoV-2019) influenzához hasonló tüneteket okoz, és súlyos légzőszervi panaszokkal járhat. A vírus okozta járvány valószínűleg egy vuhani piacon indult tavaly decemberben. A ragály halottainak száma Kínában már meghaladja a 100-at, a biztosan a kórtól fertőzött tüdőgyulladásos betegek száma pedig a 4500-at.

Hirmagazin.eu