Koronavírus: az EU repülőkkel menekíti az európaiakat Kínából
Életbe lép az Európai Unió polgári védelmi mechanizmusa azt követően, hogy Franciaország konzuli segítséget kért a járvány gócpontjának számító, kínai Vuhanban rekedtek, köztük a kimenekítésre váró hét magyar megsegítése érdekében.
Az Európai Bizottság az unió polgári védelmi mechanizmusán keresztül két repülőgépet mobilizál uniós polgárok Európába történő visszatelepítésére – jelentette be Janez Lenarcic válságkezelésért felelős uniós biztos.
Az első repülőgép a tervek szerint szerda reggel indul Franciaországból, a második repülőgép a hét második felében. Elmondta, az első repülőgéppel várhatóan közel 250 francia, és több mint 100 más uniós tagország állampolgárát szállítják vissza Európába – ezen jöhet a nyolcból az a hét magyar, aki a kimenekítését kérte a koronavírus-járvány által leginkább fertőzött Hupej tartományból.
A régióban tartózkodó minden uniós polgár nemzetiségétől függetlenül kérheti hazatelepítését az uniós mechanizmuson keresztül.
Az EU vészhelyzeti reagálási koordinációs központja a nap 24 órájában működik, és állandó kapcsolatban áll a tagállamokkal, a vírus által sújtott kínai régióban található valamennyi uniós külképviselettel, valamint Kína brüsszeli nagykövetségével – tette hozzá a szlovén EU-biztos.
Az uniós bizottság tájékoztatása szerint az EU készen áll arra, hogy szükség esetén támogatást nyújtson a tagállamoknak, és határozott, összehangolt választ adjon a koronavírus esetleges terjedésére az Európai Unióban és azon kívül.
A SARS (súlyos akut légzőszervi szindróma) vírussal azonos családba tartozó koronavírus (nCoV-2019) influenzához hasonló tüneteket okoz, és súlyos légzőszervi panaszokkal járhat. A vírus okozta járvány valószínűleg egy vuhani piacon indult tavaly decemberben. A ragály halottainak száma Kínában hétfő estére meghaladta a 100-at, a biztosan a kórtól fertőzött tüdőgyulladásos betegek száma pedig a 4500-at.
KORONAVÍRUS
Koronavírus: lépett a budapesti repülőtér
Koronavírus: az EU repülőkkel menekíti az európaiakat Kínából
Eltorlaszolják magukat a kínai falvak lakói
Koronavírus: a légitársaságok óvintézkedéseket vezetnek be
Hét magyart kell kimenteni Kínából
Kínai elnök: le fogjuk győzni a járványt
Koronavírus – Felkészültek a magyar kórházak
Fontos termék lehet hiánycikk a koronavírus-pánik miatt
Koronavírus – Helyben fertőződött meg a németországi beteg
Röszke, rendkívüli tájékoztató: 60-80 méterig jutottak a migránsok
Koronavírus – Újabb cég magyarországi egysége hozott drasztikus döntést
Egy algoritmus már decemberben megjósolta a koronavírust
Koronavírus – Németországban is van már beteg, száz fölött a halottak száma
A koronavírus a forintra és az olajárra is hatással van
A gödi Samsung megvizsgáltatja Kínából érkező dolgozóit
Koronavírus: válságstáb a szlovákoknál, reptéri ellenőrzés a cseheknél
Kína egyre szorosabbra zárja a kapukat, Ázsia megremegett
Interaktív térképre vitték a koronavírus terjedését
Csaknem 2800 koronavírus-fertőzött – karantén Bécsben és Zürichben is
Koronavírus: hat kínai magyart figyel a magyar külügy
Csehország ellenőrizni kezdte az országba érkező utasokat
Alattomosabb a SARS-nál az új koronavírus
Friss magyar információk a koronavírusról
Szinte kihalt lett a karanténba helyezett 11 milliós Vuhan
Kínában egyre több a fertőzött, de magyar érintettje nincs a járványnak – a nap hírei
Öt magyar él a lezárt területeken Kínában
Koronavírus: 41 halott Kínában, 3 beteg Franciaországban
Már bizonyítottan van koronavírusos fertőzött Európában
Koronavírus: megszólalt a Népegészségügyi Központ
Koronavírus: megszólalt Szijjártó Péter is
Három nap alatt épít kórházat Kína – a média hallgat a koronavírusról
A koronavírus Magyarországon? Növekszik a kockázat a népegészségügyi központ szerint
Szétszaladhat a világban az új koronavírus, azonnal léptek a hatóságok
Karanténba kerül egy 10 Milliós város a rettegett kór miatt
Nem vicc: mutálódva futhat szerteszét az új kínai koronavírus
Az új koronavírus terjedésétől tartanak
Nem elég a tűzvész és a jég, az új, veszélyes vírus is megjelent Ausztráliában
Szörnyű részletek az új vírusról
Újabb városokban bukkant fel a rettegett kór Kínában
A kínai holdújévi népvándorlástól tartanak a járványveszély miatt
Egy halpiacon jelenhetett meg először és most gyilkolt a rettegett vírus
Japánban is megjelent az újfajta vírus
Nyitókép: MTI/AP/Xinhua/Xiao Yijiu
infostart, Hirmagazin.eu