Magyarországnak nemzeti érdeke, hogy védje a hazai nemzetiségeit és a határokon túli magyar közösségeit, ezért számára az anyanyelvi oktatás elősegítése, támogatása és fejlesztése kiemelt fontosságú

– mondta szerdán az MTI-nek telefonon nyilatkozva Pacsay-Tomassich Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára.

Az államtitkár a drávaszögi Bellyén részt vett a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) a magyar kultúra napja alkalmából tartott rendezvényén, ezt megelőzően pedig az eszéki Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központban (HMOMK) a HMDK és a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fórumának (HMPF) vezetésével arról tárgyalt, hogy hogyan tudnák a magyar nyelvű oktatás minőségét és rendszerét a továbbiakban még jobban fejleszteni.

Kiemelte: a magyar kormány a jövőben is stratégiai partnerként tekint a HMDK-ra, hiszen közös cél a magyar nyelvű oktatás kiterjesztése. Mint mondta, a magyar pedagógusok, iskolaigazgatók és oktatási szakemberek azok az emberek Horvátországban, akiknek rendkívül fontos feladatuk van.

Úgy vélte: ez a feladat kétrétű, hiszen a magyar iskoláknak is kettős szerepük van. Egyrészt élen kell járniuk a magyar identitás megőrzésében, másrészt a diákok számára olyan versenyképes tudást is kell adniuk, amely később segíti boldogulásukat az életben – fogalmazott.

Szavai szerint már rendelkeznek az oktatást, a kultúrát, a sportot és a gazdaságfejlesztést felölelő tervvel annak érdekében, hogy az itt élő magyarok megtapasztalják: magyarnak lenni jó és távlatos dolog Horvátországban.

Magyarnak lenni jó itt is, innen nem kell elmenni, hanem az itteni közösséget kell építeni, és minden lehetőséget meg kell ragadni” – hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve, hogy ezeknek a lehetőségeknek a tárházát szeretnék bővíteni, illetve a gyakorlatban is megmutatni.

A magyar kultúra napja alkalmából tartott rendezvényen elhangzott beszédében az államtitkár azt üzente a horvátországi magyaroknak, hogy fontos hídépítő szerep hárul rájuk a szülőföld és a haza között. „Magyarnak lenni jó, ehhez mi is hozzájárulunk, de az önök segítsége is kell” – mondta.

Hirmagazin.eu