Egy váratlanul felbukkant levél oldhatja meg a több mint két éve húzódó VV Fanni-ügyet. A büntetőper tegnapi előkészítő tárgyalásán ugyanis az ügyésznő bejelentette: levelet kaptak egy elítélttől, aki több héten keresztül egy cellában ült az ügy egyetlen vádlottjával, B. Lászlóval, aki értékes információkat osztott meg vele a lány holttestének hollétével kapcsolatban.

A hirtelen előkerült informátor cserébe annyit kér, engedjék el a börtönbüntetését. A ValóVilágban megismert, 2017 novemberében eltűnt Novozánszki Fanni megölésével vádolt B. László állítja, soha nem ült együtt olyan nevű férfival, aki aláírta a levelet.

Az első tárgyalási napon a Fővárosi Főügyészség a vádirat ismertetése után életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta azzal a kitétellel, hogy a vádlott legkorábban harminc év múlva szabadulhasson. Álláspontjuk szerint B. László a gyilkosság előtt pénzzavarral küzdött, költekező életmódját mindenképpen fedezni akarta. Elhatározta, megkísérel pénzt szerezni Fannitól, ezért találkozót beszélt meg a lánnyal, aki be is engedte a férfit budapesti otthonába.

A vádlott a lakásban lévő értékek megszerzése érdekében bántalmazta Fannit, aki megsérült, magatehetetlen állapotba került. A vádirat szerint B. László a lakásban több értéktárgyat magához vett, illetve eltette a nő okmányait, az eszméletlen nőt lecipelte a mélygarázsban álló autójához, majd betette a hátsó ülésre. Nem messze megállt, és az addigra halott nőt összekötözte, majd az autó csomagtartójába helyezte át. Ezt követően Siófokra ment, másnap pedig a szalkszentmártoni bányatavaknál a Dunába dobta a holttestet, amely a mai napig nem került elő. A vádirattal szemben B. László azt állítja, nem ő ölte meg Fannit, annyit ismer el csupán, hogy járt a lakásán, majd az eszméletlen nőt átadta számára ismeretlen embereknek. A lány hollétéről azóta mit sem tud. Az ominózus átadást is csak azért vállalta, mert egy Fannival közös barátjuk, bizonyos B. Erika megkérte rá.

– Teljes egészében kitalált történetet hallottunk a vádlott szájából a tárgyalóteremben. Az általa előadott mese tele van logikai bukfencekkel, egyik szava üti a másikat. Arra pedig kíváncsi leszek, mit mond a tanú, akit a vádlott ügyvédje akar megidéztetni, mert állítólag a gyilkosság másnapján együtt volt fodrásznál Fannival – közölte dr. Lichy József, a Novozánszki család jogi képviselője.

A tárgyalás márciusban folytatódik.

Távol maradtak a szülők

VV Fanni édesanyja és édesapja nem ment el a tárgyalásra. Ügyvédjükkel közölték, jobb ez így mindenkinek, hiszen az édesanya lelkileg nem bírná ki, hogy egy teremben legyen lánya feltételezett gyilkosával, az apuka pedig félt, hogy majd nem tud parancsolni az indulatainak.

Forrás