A sztáranyuka egészen mostanáig tartotta a száját a történtekről, de betelt a pohár. Kitálalt Berki Krisztián tettéről.

Nem tartotta magát a szerződéséhez Berki Krisztián! – állítja Hódi Pamela, aki az Instagram-oldalán tálalt ki a részletekről.

Történt ugyanis, hogy december elején Pamela és Krisztián írásos megállapodást kötöttek, miszerint közös kislányuk, a hatéves Natasa Zselyke kizárólag akkor tarthat az ünnepek alatt édesapjával és feleségével, Mazsival Amerikába, ha a visszaút során Berki kíséri majd haza. A szerződés aláírásakor ebbe bele is ment az izomceleb, ám az ígéretét mégis megszegte. Kislánya ugyanis Mazsi testvérével utazott Magyarországra.

„Hiába az ötven-ötven százalékos felügyelet, szinte semmiben nem egyeznek a nézeteink” – kezdte Pamela. „Az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy a megállapodásunk szerint, édesapja haza hozza Amerikából Natit, amit szerződésbe is foglaltunk, és közjegyző is aláírt. Ez azért kellett, mert első körben fizetett stuardessel, majd egy kiskorúval, Mazsi húgával szerették volna haza küldeni Natit, amiket nem engedélyeztem! Ez azonban nem teljesült! Kértem hiteles iratokkal magyarázzák meg, mutassanak bármit, ami bizonyítja, hogy nem tud hazarepülni a lányommal, nem küldték el sajnos! Végül más választásom nem maradt, vagy kint marad a lányom még kb. két hetet, vagy haza jön Mazsi húgával! Utóbbit választottam” – írta bosszúsan az édesanya, aki hozzátette, nem ő kezdte a piszkálódást, csupán a kislányát szerette volna biztonságban tudni. De mivel Berkiék ismét nem voltak partnerek, ne csodálkozzanak, ha a történtek után Pamela sem tartja tovább a száját a nyilvánosság előtt.

Forrás: Ripost.hu

Fotó: Ripost/ Szabolcs László