Farkas Éva, Elizabet édesanyja csütörtökre tervezte a gyászszertartást, de nincs pénze a családnak.
– Hiába dolgozik mindenki a családunkban, hónapról hónapra élünk, ekkora kiadásra, mint a temetés, nem voltunk felkészülve – mondta sírva a Blikknek Farkas Éva, a lányát gyászoló édesanya. – Hiába szeretnénk megadni a végtisztességet a lányunknak, nincs spórolt pénzünk, hitelt nem tudunk felvenni, így el kell halasztanunk a csütörtöki szertartást – kesergett az asszony.
Az anya gyanúsnak tartja, hogy Kovács Ármin (76), aki beengedte a lakásába a lányát, csak hazatérése után két órával riasztotta a mentőket. Pedig Elizabet akkor már rég halott volt.
– Amikor Ármin reggel negyed hétkor hazament, nem tűnt fel neki, hogy valaki sarkig kitárva hagyta a lakásajtót? Hogy a lányom a szőnyegen a vérében feküdt? És véres volt az ágy, a paplan, a párna is? – záporoztak a kérdések a gyászoló anya szájából. – Viszont Ármin eltüntette a nyomok jó részét, mert lehúzta és kimosta az összes ágyneműt. Miután kényelmesen kiteregetett, csak utána tárcsázta a segélyhívót – összegezte a történteket az anya.
Kovács Ármin a kis nyugdíja miatt kénytelen 24 órás műszakban biztonsági őrként dolgozni. Gyakran befogadta lakásába az asszonyt, aki vasárnap este átfagyva ismét felcsengetett hozzá. A férfi ajtót nyitott neki, de hétfő reggel, munkába indulás során közölte vele: kedden menjen el, mert nem akarja eltartani. Másnap a férfi összeszurkálva, holtan találta az egygyermekes családanyát az ágya mellett.
–Hiába kértem Elizabetet, senkit ne engedjen be a lakásomba. Erre hazaérve mit látok? Mindenfelé üres sörösüveg és borospalack hevert – bizonygatta a Blikknek a biztonsági őr. – Azért nem próbáltam rögtön felkelteni Elizabetet, mert azt hittem, részeg. Máskor is előfordult ez vele. Később a mentők állapították meg, hogy meghalt.
Mint azt a Blikk megírta, a helyszínről pánikszerűen menekülő gyilkos, K. K. László (55) hátrahagyta a szemüvegét és a kalapácsát, rajtuk az ujjlenyomataival. Többek között ez vezetett a lebukásához. A brutális gyilkos Romániából költözött Oroszlányba, családja nem volt, egyedül élt. Egy helyi gyárban operátorként dolgozott, egy –névtelenségét kérő – munkatársa agresszív, hirtelen haragú férfiként jellemezte. De azt, hogy képes lenne embert is ölni, senki nem gondolta róla.
Titkolják az anyja előtt fia tettét
A Blikk megtalálta Romániában a gyilkos szomszédját, aki elmondta: falujukban már gyerekkorában rettegtek K. K. Lászlótól. – Laci természete és megjelenése sem volt normális, mindig élvezte, ha megijesztett bennünket – mondta a férfi. – Miután tíz éve a felesége rákban meghalt, magára hagyta a kislányát, Kincsőt, akit a nagymamája, Viola néni nevelt föl, akinek el sem merik mondani, mit tett a fia.
blikk, Hirmagazin.eu