Az Egyesült Államok vasárnap „védelmi jellegű” légicsapást hajtott végre Irakban és Szíriában a Kataib Hezbollah síita milícia öt létesítménye ellen

– közölte Jonathan Hoffman, a Pentagon szóvivője.

Irakban három, Szíriában pedig két létesítményre mértek csapást válaszul a Kataib Hezbollah támadásaira iraki támaszpontok ellen, amelyeket az Inherent Resolve fedőnevű hadművelet keretében tevékenykedő szövetséges erők is használnak.

Az amerikai védelmi tárca illetékese leszögezte: a nagy pontossággal végrehajtott légicsapások csökkentik az Iránnal szövetséges fegyveres csoport csapásmérő képességét az amerikai vezetésű műveletben részt vevők erők ellen. Hozzátette: a bombázott célpontok között fegyverraktárak és parancsnoki irányító központok is voltak.

Az al-Arabíja pánarab hírtelevízió szerint a síita milícia öt tagja életét vesztette, tizennégy pedig megsebesült a szíriai határon található al-Káim városának térségében található létesítmények bombázásakor. A légicsapásokat feltehetően drónokkal hajtották végre.

Pénteken az amerikai hadsereg egyik szerződéses polgári alvállalkozóját megölték egy rakétatámadásban a Kirkuk melletti katonai bázison. Négy amerikai katona és az iraki biztonsági erők két tagja megsebesült. Egy amerikai tisztségviselő akkor azt mondta, hogy az Egyesült Államok vizsgálja, hogy a Kataib Hezbollahnak köze van-e az esethez.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter december elején a Teheránnal szövetséges milíciákat vádolta meg a támaszpontok elleni támadásokkal. A tárcavezető figyelmeztette Iránt és iraki szövetségeseit, hogy az Egyesült Államok határozott választ fog adni, ha baja esne az amerikai csapatoknak vagy szövetségeseiknek.

Hirmagazin.eu

ElőzőElveszítette veretlenségét a Ferencváros
KövetkezőTöbb mint 250 külföldit tartóztattak fel rendőreink
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza