Karácsonykor Isten feltárja előttünk önmagát és beavat minket saját emberségünk titkába is: az ember olyan lény, akinek az élete szeretetből indul és a szeretetbe tart

– mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a fővárosban szenteste.

A zsúfolásig telt Szent István-bazilikában Erdő Péter arról beszélt: a betlehemi történet két szálon fut. Egyfelől a születés hétköznapi, nagyon is emberi képét látjuk, másfelől “felfedezzük benne az isteni terv megvalósulásának eseményét”.

Az angyal ezt a jelet adja pásztoroknak, gyermeket találtok pólyába takarva, jászolba fektetve. Ebben a képben a pólya mutatja az újszülött ember gyengeségét. Újszülöttként nem is maradnánk életben, ha nem karolnának fel, nem táplálnának, nem melegítenének minket

-mondta. Hozzátette, ennek az első szeretetnek, ennek az első közösségnek a legfényesebb megjelenése a karácsonyi ünneplés, az otthon és a család biztonsága. Ez él az ember emlékeinek mélyén, erre vágyik évtizedek múltán, idős emberként, és ebbe a szeretetbe vágyik vissza akkor is, amikor a földi élettől búcsúzik. Erdő Péter úgy fogalmazott

életünk kezdetén gondoskodásra szorulunk, majd kibomlik, kivirágzik az életünk, hogy magunk is gondoskodni tudjunk másokról, gazdagítani tudjunk másokat, és végül az emberi szeretetből eljussunk, hazataláljunk magának az alkotónak a szeretetébe.

Szólt arról is, a betlehemi képben a jászol, az etetővályú már arra utal, hogy “Jézus táplálék, ő az élet kenyere. Ő az, aki táplálja szeretetünket, és ő az, aki erőt ad családjainknak” – mondta.

Isten tehát nem csak eljött közénk, de velünk is maradt. Velünk maradt tanításában, megváltó művében, legkülönösebb, legáthatóbb módon pedig a szentmisében és az oltáriszentségben

-tette hozzá Erdő Péter.

Hirmagazin.eu