Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Bekamerázott civil rendőrautók járják Budapestet, második felvonás: felvették a legtahóbb sofőröket – videó

A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei ezúttal két napon keresztül ellenőrizték civil autókból a szabálytalankodó sofőröket a fővárosban.

Rövid időn belül másodszor hajtottak végre ellenőrzést bekamerázott civil autókkal Budapesten. A korábbi akcióhoz hasonlóan a rendőrök most is olyan autósokkal szemben intézkedtek, akik

  • buszsávban közlekedtek
  • áthajtottak a piroson
  • figyelmen kívül hagyták a kötelező haladási irányt
  • telefonáltak vezetés közben
  • vagy éppen engedély nélkül vezettek

– írja beszámolójában a police.hu.

A múlt heti 72-höz képest, ezúttal „csak” 32 sofőrt bírságoltak meg. Közülük a legtöbben azért kaptak büntetést, mert átmentek a záróvonalon. A legsúlyosabb bírságot az a felelőtlen sofőr kapta, aki az autópálya leállósávjában közlekedett: őt százezer forintos bírsággal sújtották.

Ezen kívül egy gépkocsivezetőt elő kellett állítani, mert felmerült az egyedi azonosító jellel való visszaélés gyanúja.

A rendőrök ezúttal is fedélzeti kamerákkal felszerelt autókkal végezték az ellenőrzést, így a szabálytalanságokról felvétel is készült:

blikk, police, Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Ez egy nagyon érdekes és hasznos fejlesztés! A vadbalesetek komoly problémát jelentenek az utakon, különösen éjszaka és a vadmozgás szempontjából aktív időszakokban.

Géza

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza
Megszakítás