Akár 50 ezer forint is lehet évente a garázsadó Zuglóban egy olyan család számára, amelynek két autója van

– így számol egy civil önkormányzati képviselő.

Nemcsak a garázsadó, hanem például a telekadó és az építményadó is emelkedik a XIV. kerületben. Az önkormányzat szerint azért emeltek, hogy biztosítani tudják a szakszerű működést. Az indoklás többek szerint pikáns, hiszen korábban azt hangoztatta Karácsony Gergely, hogy jó állapotban adta tovább Zuglót az MSZP-s Horváth Csabának – hangzott el az M1 Híradójában.

Garázsadó lesz Zuglóban. Az ötlettel egyszer már 2015-ben is előálltak a szocialisták. Most be is vezetik” – ezt írta blogján a Civil Zugló Egyesület önkormányzati képviselője. Várnai László számításai szerint garázsonként évente minimum 21 ezer forintot kell fizetni a kerületben élőknek.

Egy kétautós garázs után pedig szerinte több mint 50 ezer forint lehet az új adó Zuglóban. De nemcsak ezt szavazta meg az MSZP-s Horváth Csaba vezette baloldali testület a legutóbbi közgyűlésen. Tizenöt százalékkal emelik az építményadót, a telekadót és az idegenforgalmi adót is.

Míg Horváth Csabáék maguknak gátlástalan fizetésemeléssel, a lakosságnak adóemeléssel kezdtek – erről korábban beszélt Borbély Ádám, aki a XIV. kerületben önkormányzati képviselő.  A politikus szerint Zuglót már Karácsony Gergely vezetése idején is pénzszivattyúként használta a baloldal, most pedig még jobban rákapcsoltak.

Az önkormányzat sajtóreferense azt írta, a törvényi kereteket ki nem használó döntés a szükségszerű működés feltétele volt, amely a lakosságot nem, vagy  csak minimális mértékben érinti.

Zugló mellett Pestszentlőrincen is

az adóemelés volt az egyik első döntése az új baloldali önkormányzatnak

– erről már a Magyar Hírlap írt. Példaként említik az építményadót, amelynek mértéke 47 százalékkal nő. A XVIII. kerület korábbi polgármestere, Ughy Attila a lapnak azt mondta: az emelés elsősorban a helyi vállalkozásokat érinti hátrányosan. Úgy fogalmazott, hogy „Szaniszló Sándorék ezzel a kis egzisztenciákat teszik tönkre”. A képviselő-testület egyik kormánypárti tagja pedig azt mondta, hogy az előző kerületi vezetés stabil költségvetéssel adta át az önkormányzatot, ezért is érthetetlen a döntés. A mostani vezetés indoklása szerint viszont a vállalkozásoknak is magasabb szinten kell hozzájárulniuk a közösségi kiadásokhoz.

A baloldali városvezetés máris lapátolja magának a pénzt” – ezt már a kispesti önkormányzat működéséről mondta a Fidelitas budapesti elnöke. Borbély Ádám internetes videójában pontos számokat is közölt a XIX. kerületi adóemelésekről.

Egy 100 millió forintos adóemeléssel kezdtek, 22 százalékkal emelik az építményadót, 12 százalékkal pedig a telekadót és még csak a ciklus elején tartunk. Üzenjük a baloldalnak, hogy a lakosság pénze nem arra való, hogy a saját zsebüket tömjék ”– mondta a Fidelitas elnöke.

A szocialista polgármester, Gajda Péter a döntést azzal indokolta, hogy Kispest forráshiányos kerület. Borbély Ádám a videójában pedig felidézte, hogy a baloldali kispesti önkormányzati képviselő, Lackner Csaba volt az, aki egy két hónapja nyilvánosságra került felvételen arról beszélt: az a kerületi politikus, aki képtelen megszerezni évi száz millió forintot, az hülye.

A címlapfotó illusztráció. 

hirado, Hirmagazin.eu

ElőzőSzörfdeszkával a kezében érkezett a Mikulás Ausztráliába – videó
KövetkezőDöbbenetes tragédia: háznak ütközött és meghalt egy autós a fővárosban tegnap este
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza