Időről időre előkerül egy régi felvétel, amire különböző kontextusokban hivatkoznak az interneten, mondhatni, mémmé válik.
Sokunkban felmerül, hogy vajon túlélte-e a katona a jó szándékú találkozást, ezért kicsit utánajártunk a kép hátterének.
Egy biológusnak, ha nem is találkozott még jegesmedvével a természetes élőhelyén, azonnal David Attenborough stábjának intő szavai ugranak be az Élő bolygó werkfilmjéből: Sose nyisd ki a leveses dobozod, ha egy mérföldön belül van egy jegesedve. Valójában igen csekély a túlélési esélye annak, aki megpróbál megetetni egy nem emberhez szoktatott jegesmedvét.
Bár a sztorit az 1970-es években az orosz Vokrug Szvéta újság hozta le, a történet jóval korábban kezdődött. Az 1950-es években a Csukcs-félszigeten szolgálatot teljesítő szovjet katonák felfigyeltek arra, hogy a néha 40 °C fokot is csökkenő hőmérséklet miatt a jegesmedvék gyakran nehezen találnak táplálékot, éheznek és energiatartalékaik fogytán, kihűlnek. A medvék szenvedésére szenzitív katonák és a félsziget kevésszámú lakója segíteni kezdte a bocsokat nevelő medvéket. Mivel az iskolákban naponta osztott, és a hadseregnél is alapélelmiszernek számító sűrített tej szinte korlátlan mennyiségben rendelkezésre állt, a konzervet felbontva adták a medvéknek, akik kinyalták a doboz tartalmát, így hamarosan újra képesek voltak szoptatni a bocsaikat.
Először a harckocsi menedéket nyújtó fedélzetéről közelítették meg a ragadozókat. A művelet ekkor sem volt veszélytelen, de sok-sok ilyen kaland után, és persze hosszú idő elteltével, lemerészkedtek a katonák a hóra, és a medvék hálásnak bizonyultak. A számos megörökített jelenet annál is érdekesebb, mert a bocsaikat nevelő medvékkel is közeli kontaktust alakítottak ki. Azért csak ez az egy kép hódította meg a világhálót, mert számos felvételen látszanak a harckocsik, és az is sokat rontana a történet romantikáján, ha látjuk, hogy távolabbról a biztonság kedvéért Kalasnyikovot szegeznek a medvékre, míg a társuk megközelíti őket. Komolyabb incidensre szerencsére nem került sor, legalábbis nem került nyilvánosságra sérüléssel járó agresszió.
Meg kell említeni, hogy a sarkkörön szolgáló katonák a negyvenes évek végén unalomból gépágyúkkal lövöldöztek a nagy távolságban meglátott jegesmedvékre tankokról, hajókról, de még tengeralattjárók tornyából is. Az ötvenes években gyakorivá váló katonai expedíciók során az immár közelről megismert állatok gyorsan szimpátiát ébresztettek a szovjet katonákban. Nemsokára, 1956-ban Oroszország volt az első, ahol betiltották a jegesmedvék vadászatát, míg a nemzetközi védelemi egyezmény 1973-ig váratott magára.
Nyikolaj a medvék barátja
Az egyik lelkes medvementő, Nyikolaj Mahuljak naplót vezetett az általa pártfogolt medvéről. Ebből a naplóból bontakozik ki a híres felvétel története. 1974 decemberén Misz Smidt közelében egy helyi vadász önvédelemből lelőtt egy jegesmedvét, mikor az feldöntötte a jarangáját (népi sátor). Az elpusztult medve bocsa még nem tudott vadászni, ezért Nikolai etetni kezdte.
Eleinte sűrített tejjel táplálta a kicsit, akit Másának nevezett el. Öt hónapig folyamatosan látogatta, de 1975 tavaszán a bocs eltűnt. Aztán 11 hónappal később, 1976-ban Nyikolaj egyedül sétált a vadonban és egy idő után különös érzés fogta el, mintha követnék. Megérezte, hogy valaki leselkedik rá. Másodpercekkel később egy közepes termetű jegesmedve futott az erdőben Nyikolaj felé, aki lélekjelenlétének köszönhetően nem használta fegyverét, és mikor közel ért hozzá a medve, felismerte Mását. Aggodalomra adott okot, hogy hosszú idő telt el, és egy vadon élő veszélyes jegesmedvéről volt szó. Látta, hogy a medve felismeri őt, de egy botot tartva biztosította a távolságot. Mása folyton meg akarta kerülni a botot, közelebb akart kerülni barátjához, de Nyikolaj barátságos gesztusok kíséretében ezt megakadályozta. Mivel mást nem talált a felszerelésében, immár húst adott neki, amit a medve békésen elfogyasztott. Nyikolaj ezt a találkozást is részletesen lejegyezte. A következőkben 10 kg húst vitt alkalmanként az immár 150 kg-ra becsült testtömegű medvének, aki nagyon barátságos volt, de ennek ellenére Nyikolaj mindig tiszteletben tartotta Mása természetét, óvatos volt és továbbra is vadállatként kezelte. Naplójában feljegyzi, hogy március 8-án nőnapra cukrot vitt neki. Egy alkalommal pedig kutyák támadtak Mására, de ő nem ölte meg őket, valószínű azt gondolta, Nyikolajhoz tartoznak. A kutyák nem okoztak sérülést a medvének, Nikolai pedig büszke volt, hogy barátja nem bántotta őket.
1976. március 14-én Nyikolaj a szokásos húsadagot vitte a barlangba, de ott Mása helyett egy 300 kg-os jegesmedvét talált, aki azonnal rátámadt. Egy bottal megtorpanásra késztette, majd odaadta neki a Másának szánt húsadagot. Naplója szerint nem érzett félelmet a támadás alatt, de a visszaúton már úgy érezte éveket öregedett. A nagyobb medve minden bizonnyal elkergethette Mását, elfoglalva a barlangot. Nagyon rossz kondícióban volt, és valószínűleg bocsai is voltak, így Nyikolaj összeszedte a bátorságát és visszatért a helyszínre. A később Marija Mihajlovnának nevezett medvének valóban kicsinyei voltak, így rendszeresen kaptak sűrített tejet és húst. Ez a család látható a híressé vált fényképen is.
Nyikolaj soha többé nem találkozott Másával, de meggyőződése szerint életképes felnőtt medvévé érett, és megtalálta a helyét a természetben.
A következő hónapokban több katonatársa elkísérte a medvékhez, így azok megszokták az emberek közelségét. A. Filimonov újságírónak elmondta, hogy minden alkalommal beszélt a jegesmedvékhez, felhívta a figyelmüket a kezében tartott tejes dobozra, arra, hogy azt szeretik, és biztosította őket hűséges barátságáról, amennyiben ők is viszonozzák azt. Így azon kevesek közé tartozott, akiket a legnagyobb szárazföldi ragadozó bizalmába fogadott, ugyanakkor, bár a bocsokkal sokszor játszott, a medvék szelídítése távol állt tőle, tisztelte őket. Arra a kérdésre, hogy idegen medvékkel szokott-e találkozni, elmondta, hogy előfordult többször, de sohasem volt veszélyben, mert mindig tudta, hol a helye, hisz a jegesmedve a terület ura, mégis szenzitív és érzi az ember viszonyulásának árnyalatait.
A későbbiekben egyre több érdeklődő kereste fel a medvéket, és Nyikolaj attól félt, hogy túl felszínesen kezelik a ragadozókat, baleset történik, és esetleg lelövik az állatokat. Elég lett volna egy üveg leejtése, mert a széttörő darabok csörömpölése, is támadást válthat ki. A felesége sem örült már az elhúzódó mentőakciónak, így miután megerősödtek a bocsok felhagyott a látogatásukkal, de azért néha messziről megfigyelte őket. Mása keresését azonban soha nem adta fel. Még akkor sem, amikor híre ment, hogy egy közeli településen önvédelemből lelőttek egy korban és méretben hasonló jegesmedvét, mert az túl barátságos volt, és gyorsan közelített az emberek felé. Kifaggatta a szemtanúkat, akik egy sárgás szőrű medvéről számoltak be. Mása hófehér volt, így tovább remélte, hogy megtalálja. A riporter kérdésére indulatosan közölte, hogy a jegesmedvék színe sohasem tud megváltozni. Elfojtott hangja azonban elárulta, hogy nem volt teljesen biztos benne, nem Mását lőtték-e le.
Nyikolaj és családja későbbi sorsáról nem tudtak többet kideríteni az orosz történetkutatók sem, riporterek nem keresték, kutatók sem háborgatták 1977 után az egyetlen embert, aki közeli barátságba került a legnagyobb vadon élő szárazföldi ragadozóval.
Végezetül és kontrasztként nézzük meg, hogy a klíma változása miatt bajban lévő fajra rákeresve milyen újabb vadászati híreket ad az internetes kereső.
Nyikolajon kívül más figyelemreméltó “hősök is szeretik” a jegesmedvéket. Az első nő, aki nyílpuskával ölt meg egy jegesmedvét, áldozata fölött büszkén mosolyog a kamerába. A professzionális többlövetű nyílpuska nagy divat a gazdag hobbivadászok körében, és a felvételt sok helyen az egyenlő esélyek aspektusában tették közzé, elfeledkezve a fegyver minőségéről, a biztonság kedvéért jelenlévő puskás segítőkről és a modern járművekről.
ng, Hirmagazin.eu
