Tűzszünet lépett életbe csütörtök hajnalban helyi idő szerint 5 óra 30 perckor (közép-európai idő szerint 4 óra 30 perckor) a Gázai övezetben

– tudatta a közvetítésben részt vevő egyiptomi forrás és az Iszlám Dzsihád nevű palesztin terrorszervezet egyik illetékese.

A megállapodás Egyiptom erőfeszítéseinek köszönhetően jött létre, és a palesztin szervezetek is elfogadták, beleértve az Iszlám Dzsihádot is – mondta el az egyiptomi illetékes. Hozzátette: a palesztin szervezetek beleegyeztek annak garantálásába, hogy az övezetben megnyugszik a helyzet, és a tiltakozó akciók során is megőrzik a rendet, fenntartják a békét. Izrael is vállalta, hogy leállítja a harci cselekményeket.

Szerda este egy izraeli katonai illetékes az AFP francia hírügynökséggel azt közölte, hogy a zsidó állam hajlandó leállítani a légi támadásokat, ha az Iszlám Dzsihád is leállítja a rakétatámadásokat Izrael ellen.

Izrael kedden indított légicsapásokat palesztin célpontok ellen a Gázai övezetben, miután az Iszlám Dzsihád – helyi parancsnokának meggyilkolását követően – rakétákkal kezdte támadni Izrael területét. Az övezetben 32 ember halt meg az izraeli csapások következtében.

A címlapfotó illusztráció.

Hirmagazin.eu

ElőzőEgy hét maradt a csoportos társasági adózás választására
KövetkezőAutista tini halála miatt áll bíróság elé három iskolai alkalmazott – borzalmas mit műveltek vele
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza