A nyomozás adatai szerint a 37 éves ukrán-magyar kettős állampolgár két magyar férfit bízott meg, hogy 2019. október 20-ára virradóan egy fenyegető felirattal ellátott koszorút helyezzenek el egy határrendész házánál. A megbízó egy korábbi rendőri intézkedés miatt haragudott az egyenruhásra.

Az ügyben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság hivatalos személy sérelmére elkövetett zaklatás bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával folytat eljárást.

A nyomozás során több szakértői vélemény beszerzése, tanúk kihallgatása és a Nemzeti Védelmi Szolgálat segítsége révén öt napon belül sikerült elfogni két környékbeli magyar állampolgárságú férfit, akik 50 000 forintot kaptak a megbízás végrehajtásáért.

Megbízójuk, Anti Viktor ellen elfogatóparancsot adtak ki. A rendőrség kéri, hogy aki a keresett férfi jelenlegi tartózkodási helyéről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán (4400 Nyíregyháza, Bujtos utca 2.), telefonon a 06-42-524-600 hívószámon, vagy a 112-es központi segélyhívón. Névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán is bejelentést tehet.

Kapcsolódó: Ügyészségi közlemény

police.hu

ElőzőMegemlékezünk szeretteinkről
KövetkezőMa lép életbe a dohányzási tilalom Ausztriában
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza