Annyi elvárható a tisztességes demokratikus sajtótól, hogy ha besétál az ajtón valami rejtett információ, képes legyen különbséget tenni a hazaárulás, hatalmi visszaélés, törvénysértés között és/vagy a törvénytelenül megszerzett, bizalmas, magánjellegű adat között.
A polgári társadalom alapelve az egyén szuverenitása.
Az alkotmányos-szabadelvű jogállam, a hatalmi ágak elválasztása, a jog uralma, a képviseleti rendszer, a szabad nyilvánosság stb. mind arra szolgál, hogy ezt a szuverenitást megalapozza.
Az emberi jogok a társadalmat védik, a társadalom, a polgári társadalom pedig a saját érdekeiket és hajlamaikat megjelenítő egyénekből áll, akiknek a magánéletébe – mindaddig, amíg nem szegnek törvényt vagy ameddig nem mulasztják el törvényes kötelezettségeik teljesítését – senki nem szólhat bele, de még jogsértés esetén se szólhat bele más, csak a jogállam (a törvényes hatóság). Önbíráskodó magánszemélyek nem.
Ezt az alkotmányos (emberi jogi) pozíciót a fiatal Karl Marx az egoizmus védelmének tartotta.
Én most nem vitatom az emberi jogok érvényes-hatályos fölfogását, csak rögzítem: ez az alapjogi helyzet és ez a hivatalos világnézet a fejlett világban, amelyhez hazánk is tartozik.
Ebből sok minden következik, mind jogi, mind erkölcsi tekintetben.
Vegyük szemügyre a hírhedt „ibizai videó” esetét, amely két szélsőjobboldali osztrák politikus, Heinz-Christian Strache és Johann Gudenus bukását okozta, továbbá kormányválságot és a Strache vezette FPÖ megszégyenülését.
Mi történt valójában?
Strachét beugratták. Hamis ürüggyel elcsalták egy villába, ahol titokban fölvett videón – erre a célra fölbérelt oligarcha, milliomosnőként pózoló fiatal nő társaságában – órákon keresztül hencegett és beszélt ostobaságokat, közben meg hajlandónak mutatkozott rá, hogy korrupt eszközökkel (maffiapénzzel) sajtót szerezzen magának. Strache olyan ellenszenves színben mutatkozott meg, hogy kénytelen volt lemondani alkancellári, képviselői és pártelnöki tisztéről.
Igen ám, csakhogy ez a leleplezés törvénytelen (bűnözői) eszközökkel történt, amivel nem törődött a köztiszteletben álló, liberális Süddeutsche Zeitung, amely a videót közzétette, és azzal fölborította az ausztriai közéletet.
Természetesen a lap szerkesztőségének az lett volna a kötelessége, hogy első körben átvegye a videót a készítőktől és ezzel párhuzamosan, a provokációt végrehajtó bűnözőket följelentse a német és az osztrák rendőrségen. Sajnos nem ezt tette, etikátlan, mi több, törvénytelen módon járt el, és nem rejthető véka alá, hogy maga is bűncselekményt követett el azzal, hogy bűncselekményből származó információt valósként tárta a nyilvánosság elé. Persze, az újságot még a gyanúsítás szele se érte, viszont Strache nagyot bukott.
Pedig, egy jóléti társadalomban, amilyen a mienk is, kifejezetten tilos, mi több, bűncselekmény az, ha egy gyanúsítottat, vagy akár csak gyanús személyt a bűn-, vagy bűncselekmény eszközeivel buktatnak le. Ezt a fajta lebuktatási módszert nálunk is, a törvény, büntetni rendeli. Az már egy másik kérdés, hogy az ily módon beszerzett információt a polgári bíróság – amennyiben az alapügy eljut a bíróságig -, hajlandó-e bizonyítékként, a bizonyítás eszközeként figyelembe venni, avagy sem.
Ez a célok és eszközök klasszikus, unalomig ismert, de időszerűségéből semmit se vesztett dilemmájának új verziója.
A törvénytelenül és erkölcstelenül elkészített Strache-videót nem lett volna szabad fölhasználni, soha nem lett volna szabad nyilvánosságra hozni, bármit gondolunk Strache úr politikájáról. Mindenkinek van véleménye a politikáról, a politikusokról, de attól függetlenül, hogy az osztrák politikusról ki és mit gondol, jó vagy rossz érzelmek mozdulnak meg benne a személy hallatakor, vagy láttakor, függetlenül mindentől, Strache úr nem vogelfrei, akivel mindent meg lehet tenni csak az miatt, ha valaki épp rosszat gondol róla.
A bíróság előtt a törvénytelenül megszerzett bizonyítékokat nem terjesztheti be a közvádló. A sajtóban ilyen szigorú szabály nincs (bár a jogi helyzet itt is kétértelmű), de a jó erkölcs és a jó ízlés tiltja az ilyesmit, és a magánélet szentségét (privacy) védi minden európai alkotmány, és a hatályos emberi jogi egyezségokmányok, valamint azoknak nyilatkozatai is.
Ez az alapelv – a technikai lehetőségek gyors fejlődésével és az erkölcsi gátlások még gyorsabb leépülésével – egyszerűen összeomlott, és az emberi jogokat (többek között a magánélet érinthetetlenségét) elvileg magasztaló polgári társadalom és polgári nyilvánosság pillanatnyi érdekek érvényesítése (politikai előnyszerzés, példányszám és kattintás-szám növelése) kedvéért a legcinikusabban elárulta.
Katie Hill amerikai demokrata képviselőről – szerinte bosszúvágyó, tőle válófélben lévő férje jóvoltából – erotikus képeket tettek közzé politikai ellenfelei, a Red State nevű szélsőjobboldali portál és a londoni, ugyancsak szélsőjobboldali Daily Mail. Katie Hillnek – egyébként (volt) férje tudtával és közreműködésével – viszonya volt egyik (női) munkatársával, amit, hogy valaki kikezdjen az alkalmazottjával, az amerikai Kongresszus tilt. A képviselő lemondott a mandátumáról. Ám ezeknek a képeknek soha nem lett volna szabad megjelenniük. A közönségre nem tartozik Katie Hill szerelmi élete!
A sajtó ebben az esetben is szégyenletesen viselkedett, ismét politikai és anyagi érdekből.
Sajnos, hazánkban sem jobb a helyzet!
Ugyan Borkai Zsolt győri polgármester horvátországi kiruccanását és közismert ottani mulatságát nem az ellenfelei szervezték, de a harmadosztályú orgiáról illegálisan készült videó felvételeket – a sajtó közvetítésével – ellenfelei használták föl.
Az internetre föltöltött képeket, videókat a komoly sajtó, mint pl. a Hirmagazin.eu Online Média, figyelmen kívül hagyta!
Se a Borkai-féle videó, se az ellenzéki polgármesterről készül videó nem jelent meg nálunk, éppen azért, amiért én így gondolkodom, ahogyan ebben a cikkben láthatjátok is!
A mások által bemutatott videón illetlenül szórakozott ugyan a közönség, ám túl drámai következtetéseket nem vont le belőle senki, ugyanis azelőtt is körülbelül ilyesmiket képzelhettek el a vezetőikről azok, akik akkor, a legnagyobb megdöbbenést mutatták.
Az egész helyhatósági „választási kampányt” a törvénytelen spicliskedés jellemezte.
Megnézhette a publikum a budaörsi polgármester futó szexuális kalandját. Meghallgathattuk, hogyan társalognak kispesti szocialisták – oldott kokainosnak tűnő hangulatban – millió forintok elsikkasztásáról. Megtudhattuk, hogyan vélekedik Karácsony Gergely – azóta megválasztott budapesti főpolgármester – szocialista és DK-s szövetségeseiről. Mindennek nem volt semmi következménye. Mind a győri, mind a budafoki polgármestert, mind a kispesti és zuglói szocialistákat újraválasztották. Karácsony Gergely zuglói utóda – aki ugye tudja, hogyan lehet a börtönt elkerülni – már ki is mutatta a foga hatalommaximalizáló fehérét, de a csíny az Átlátszó oknyomozó portál és a Momentum jóvoltából (köszi) mégse sikerült.
A főpolgármester úr által korábban oly csúful leszólt két pártnő a ténykedésük óta, főpolgármester-helyettesi ranggal lakolt hiányosságaikért.
Az is megengedhetetlen, hogy valakik elcsórták és publikálták dr. Freund Tamás akadémikusnak a miniszterelnök úrhoz intézett magánlevelét, amelyben a Magyar Tudományos Akadémia tudósa szigorúan magánjellegű információkat közölt a miniszterelnökkel, és ahhoz, hogy magánjellegűt írjon vagy mondjon bárki egy politikusnak, – természetesen, ha nem törvénysértő -, joga van! Te vagy te, bárki beszélhet a miniszterelnökkel, de senki nem szeretné azt, hogy akár már másnap a sajtóból köszönjön vissza az előző napi történet!
Nem tagadható, hogy ezeknek az információknak az illegális beszerzése teljesen törvénytelen, azonban mint az osztrák esetnél is kiemeltem, az információk törvénytelenségének mivoltával, itthon sem foglalkozik a kutya se!
A levéltitok megsértése – s ez elektronikus levelekre, üzenetekre is vonatkozik –, viszont bűncselekmény. Magánbeszélgetések lehallgatása ugyancsak. Magánleveleknek és magánbeszélgetéseknek a nyilvánosságra hozatala tilos és erkölcsileg hibás, mégsem hallottam az felöl, hogy ismeretlen tettes ellen megindult volna bármilyen eljárás.
… Csakhogy ma az a sajátos helyzet áll fenn, hogy a közvélekedés közérdeknek tekinti befolyásos emberek titkainak föltörését, a befolyásos emberek zaklatásába való belenyugvást, a sajtó hasábjain- és az internet oldalain való pocskondiázásukat. Amennyiben akár egyetlen egy esetben is – mint például amikor a Momentumosok egyik éven éjfélkor elmentek a miniszterelnök házához és ott hangoskodta, zavarták a köznyugalmat, énekeltek, és véleményem szerint szabályos terrorveszélyt teremtettek az élőadásukkal-, indult volna büntetőeljárás, amit akkor én nagyon is szorgalmaztam a Hirmagazin.eu hasábjain keresztül, e tekintetben nem lenne ilyen kutya helyzet Magyarországon! (bg)
Pedig a legfontosabb dolgok nem titkosak. Strache volt alkancellár nácizmushoz kötődő érzelmei nem titkosak, legalábbis azokban a körökben nem, ahol ő mozog, mégse ebbe bukott bele, hanem a korrupcióról szóló buta fecsegésbe.
Borkai polgármester úr korrupciós ügyeit már rég rebesgetik, de a kutya se foglalkozik vele, csak azzal, hogy a szavazatok újraszámlálását követően újra polgármester lett.
Mi a legfontosabb különbség a felhozott nyugati és hazai példáim között?
Heinz-Christian Strache és Katie Hill lemondott, eltűnt a közéletből. A Magyarországon – a kétes módszerekkel – hírbe hozott politikusok a jelek szerint, eddig legalábbis – pár kivételtől eltekintve -, megúszták, megússzák.
Borkai urat ugyan előbb-utóbb lemondatják, nem a korrupciós ügyei és nepotizmusa miatt, nem is azért, mert a prostitúció bűncselekmény, hanem azért, mert magánerkölcse a betöltött politikai szerepével, nem felel meg annak a példának, amit a miniszterelnök úr – nagyon helyesen és sokak által szeretetten- felállított. A keresztény család erkölcsébe nem fér bele a prostitúció és a többi..
Gajda Péter XIX. kerületi polgármester úr és a kispesti szocialisták ügyében senki nem indít vizsgálatot, csak az illegális képlopással és lehallgatással lejáratott, beosztott kokainbalekot zárták ki tessék-lássék a szocialista pártból, amelynek az „imázsán” ez már nem sokat ront. (És mi van Krinyóval? Egy-két tényfeltáró cikk, (PS), de aztán semmi!)
Akármilyen kínos ügyek ezek, legnagyobbrészt azért fölháborítóak, mert föltárták őket.
Ugyanis a föltárás módja (lehallgatás, videó-vásárlás, beugratás, spicliskedés) és lényege (a magánélet sérthetetlenségének jogellenes megsértése) – hatalmas társadalmi veszélyt jelent.
Az indiszkréció különben is elfogadottá válik: fiatalok másoktól származó, mások szeme elé nem való szövegek, fényképek, videók millióit töltik föl az Instagramra, YouTube-ra, Facebookra, Twitterre, WhatsAppra stb. Semmi nem nagyon marad már titokban. És persze így nem is marad semmi, amit titkolni érdemes. A legnagyobb intimitás is ki van szolgáltatva a csoportközvélemény konformizmusának.
Ennek megfelelően a hagyományosan emelkedettebb közbeszéd és az informális magánbeszéd közötti – a civilizáció szemszögéből döntő – határvonal is elmosódni látszik. „A választás nem Orbán tökön rúgásáról szól” – mondja egy cikk címe (!) a Mércén. „Ne basztassátok Karácsonyt!” – ez a 24.hu címadása (!). „A lónak a faszát” – rikoltja Hadházy transzparense az Országgyűlésben (!). „Orbán egy geci”, menetelnek a társadalom legprimitívebb alanyai a felvonuláson, és vagy ott, vagy máshol, de semmiképpen „Nem szexelünk Fideszessel”, tárja elénk a transzparens. (Megjegyzem, ilyesmi külföldön, különösen Nyugat-Európában nemigen ismeretes, a durvaságnak ez a foka magyar jelenség: „hungarikum”, hogy úgy mondjam. Lassan a pick, a paprika, kolbász, tokaji és valós hungarikumok mellé be lehet tenni ezt is: „magyar trágárság, nyilvánosan”!
Ezek azonban csak látszólagos dőreségek.
Ha a polgári társadalom nem őrzi a magánélet sérthetetlenségét (privacy), akkor egyáltalán mire való? Ha ezt a határt éppen az emberi jogokat védő liberális sajtó, a múlt méltóságteljes stílusáért (vajon?) rajongó konzervatív sajtó hágja át, ráadásul leplezetlenül folyamodván törvényellenes és nyíltan erkölcstelen eszközökhöz, akkor ugyan miért bízhatnánk a nyilvánosságban, amely ugyebár a szabadság fő védősánca?
Megéri-e néhány csibész rossz színben föltüntetése, hogy megsértsük alkotmányos jogainkat? Megéri-e az internet korlátozatlansága, hogy szétzúzza mind a magánéletet – amelynek a védelméhez tartozik a titok és a diszkréció, és az is, hogy bizalmas mondandónkat biztonságban oszthassuk meg azzal, akiben bízunk, anélkül, hogy attól kellene tartanunk: rosszindulatú idegen bámul bele az életünkbe…
Már az is súlyosan problematikus, hogy elhunyt jeleseink naplóit és leveleit szándékuk ellenére nyilvánosságra hozzuk, és (finoman szólva) gyöngédtelen észrevételeket fűzünk hozzájuk; még sírjukban se nyugodhatnak. S mindehhez járulnak a hamis vallomások és a rágalmazó életrajzok, a ráfogásos kulcsregények, a hazug pletykakönyvek.
Annyi lenne elvárható a tisztességes és demokratikus sajtótól, hogy tudjon különbséget tenni, és ebből fakadó kötelezettségei ne csak írásban maradjanak kötelezettségek.
A jogsértéseknek, sőt: a jogsértések puszta gyanújának a bizonyítás nélküli megszellőztetése, valaki észjárásának és privát beszédmódjának a jellemzése, magánerkölcsi szokásainak az elmarasztalása jogsértő eszközökkel: nem megengedhető! Egyenlőre, érjük be azzal, hogy nem megengedhető, de a későbbiekben térjünk vissza rá azzal a fogalommal, hogy törvénytelen, s mint ilyet, a magyar törvényeknek – előbb-utóbb – büntetni kell!
Bárki magánügyeinek a kikémlelése alattomos dolog, és joggal hőköl tőle vissza az ép erkölcsi- és jogérzék: a kém, a spicli, a vamzer nem számít eszményi embertípusnak. A hős leleplező, a whistleblower, aki a hatalom gaztetteit tárja elénk, késélen jár, ha ezt válogatás nélkül, megfontolatlanul, kritika nélkül teszi. Az, hogy az Egyesült Államok hogyan vette igénybe az olasz maffiát és a közép-amerikai alvilágot céljai érdekében: közügy. Az, hogy Kennedy elnök milyen nőkhöz vonzódott, s hogy mennyire boldogtalanul éltek a feleségével: magánügy. Még azt se állítom, hogy irreleváns magánügy: a házastársi, a szerelmi hűtlenség és a féltékenység sok millió család tragédiájának az oka, nem humoros téma, mégis az emberek érdeklődnek iránta, ami talán érthető is e világban, ahol felkelsz, elmész dolgozni, dolgozol, alig várod a munkaidő végét, hazamész, eszel, tv-zel, alszol, és reggel megint felkelsz. Van kis időd, hát olvasol, internetezel. nem ugyanazt akarod látni, hallani, mint amiben te élsz, hanem valami mást, valami meghökkentőt, valami érdekeset. Ezzel nincs is semmi bajom! Amivel van, azt érintettem e cikkben.
A meghökkentő- vagy érdekes cikkek beszerzése se lehet ürügye annak, hogy illetéktelenül furakodjunk be mások magánéletébe!
Azonban ebben a világban mégis csak vannak még gyémántok, akiknek fontos a közerkölcs, az információ törvényes eszközökkel való megszerzése, és törvényes eszközökkel való terjesztése, fontos az ember, az emberi magánélet, fontosak az emberi jogok és minden más, amelynek gyakorlása a méltatlanná- és méltánytalanná válás ellenszerei.
Mindenki, ítélje meg maga és döntse el, hogy mit olvas!
A cikk alapgondolata, a kép mutatói, a hvg tollából fakadt.
Átdolgozás, cikk és magánvélemény: Hirmagazin.eu (Kovács Karolina, Dr. Apor Dávid, bg)
