Jogerősen tizenhárom év fegyházbüntetéssel sújtott a Pécsi Ítélőtábla kedden egy férfit, aki meggyilkolta volt barátnőjét 2017 szeptemberében Nagykanizsán, a nyílt utcán

– közölte a bíróság

A táblabíróság döntésével helybenhagyta a Zalaegerszegi Törvényszék márciusi határozatát, amely a súlyos személyiségzavara miatt beszámítási képességében közepes fokban korlátozott férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek.

A közlemény szerint a negyvenegy éves, büntetlen előéletű Zala megyei férfi és a sértett szerelmi kapcsolatban állt. Többször szakítottak, gyakoriak voltak közöttük a heves veszekedések, amelyek esetenként kölcsönös tettlegességhez vezettek.

A nő 2017 szeptemberében, kapcsolatuk harmadik évében véglegesen szakítani akart. Emiatt vitatkozni, majd dulakodni kezdtek Nagykanizsán, a nyílt utcán. A férfi egy vasráccsal kétszer lesújtott a nő fejére, majd egy hosszú késsel a fején, a mellkasán és a nyakán is megszúrta, ezután a sértett nyakát mindkét oldalról elmetszette. A nő rövid időn belül meghalt.

A címlapfotó illusztráció. 

Hirmagazin.eu