Egy 14 éves fiú verte meg a kisfiút október elején boxerrel, ügyében a bíróság gyorsított eljárásban döntött.

Gyorsított eljárásban felfüggesztett fogházra ítélte a bíróság azt a 14 éves fiút, aki boxerrel bántalmazta iskolatársát – közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.

 

Ibolya Tibor felidézte: mivel a fiatalkorú beismerte és megbánta tettét, a fiatalkorúak ügyésze gyorsított eljárásban bíróság elé állította.

A 11 éves sértett megjegyzést tett október 2-án egy XI. kerületi játszótéren a 14 éves fiú társaságában lévő lányra, amit a fiú sértésnek vett. Emiatt meglökte, majd a nála lévő boxerrel testszerte megverte a fiatalabb fiút, aki könnyű sérüléseket szenvedett ugyan, de a vádhatóság szerint a verés módja súlyos sérüléseket is okozhatott volna.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség gyermek- és ifjúságvédelmi részlege a gyanúsítottat súlyos testi sértés kísérlete és felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt állította bíróság elé. A bíróság a váddal egyezően 6 hónap, végrehajtásában 1 évre felfüggesztett fiatalkorúak fogházbüntetésére ítélte, és kötelezte „csoportos értékkorrekciós foglalkozáson” való részvételre. A fiatalkorút – a törvény kötelező rendelkezése alapján – pártfogó felügyelő segíti a próbaidő alatt.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és a védője enyhítésért fellebbeztek.

Ibolya Tibor a közleményben rámutatott: a fiatalkorúakkal szemben kiszabott büntetés vagy alkalmazott intézkedés célja elsősorban az, hogy a fiatalkorú helyes irányba fejlődjön, és a társadalom hasznos tagjává váljon. Erre tekintettel az intézkedés vagy büntetés megválasztásakor a fiatalkorú nevelését és védelmét kell szem előtt tartani.

A fiatalkorúak által elkövetett bűncselekményeknél a beismerés, megbánás és bocsánatkérés mind a terhelt, mind a sértett személyiségfejlődése szempontjából fokozott szereppel bír – mutatott rá a főügyész. Hozzátette: emellett hasznos, ha a történtek feldolgozásához mind a sértett, mind a terhelt igénybe veszi szakemberek, pszichológus, pártfogó felügyelő, terápiás szakértő segítségét.

Forrás: Ripost.hu