Egyelőre mégsem helyezik szabadlábra a viking ukrán hajóskapitányát, mert az ügyészség fellebbezett a bíróság minapi döntése ellen, amely az előzetes letartóztatás helyett bűnügyi felügyeletet rendelt el Jurij C.-re nézve. A fellebbezés pedig halasztó hatályú a szabadlábra helyezés tekintetében, vagyis, amíg el nem dől, hogy a bíróság elutasítja, vagy helyt ad az ügyészi fellebbezésnek, a kapitány nem kerülhet szabadlábra.

Mint ismert, a Hableány-ügyben a védő indítványára a bíróság 2019. október 25. napján kelt végzésével a gyanúsított letartóztatását megszüntette és elrendelte a bűnügyi felügyeletét.

A Fővárosi Főügyészség hétfői közleménye szerint a kerületi ügyészség a mai napon fellebbezést jelentett be a végzés megváltoztatása, a védői indítvány elutasítása érdekében. Az ügyészség álláspontja szerint a korábban 2019. november 30. napjáig meghosszabbított letartóztatás továbbra is indokolt mind a szökés-elrejtőzés, mind a bizonyítás megnehezítésének veszélye csak ily módon zárható ki.

 A 36 rendbeli bűncselekmény tárgyi súlyafigyelemmel arra is, hogy Magyarország modern közlekedési történetének egyik legsúlyosabb, halálos áldozatot követelő közlekedési balesetéről van szó – kiemelt, és mivel Ukrajna nem adja ki állampolgárait más államnak, a szökés-elrejtőzés veszélye továbbra is nagy.

 (Minden a hableány katasztrófájáról, itt!)

Emellett a korábbi – bizonyítottan megtörtént – üzenetváltásokból megalapozott következtetés vonható le a gyanúsítottal szakmai és baráti viszonyban álló tanúk vallomása befolyásolásának veszélyére. A bírósági eljárás nem a nyomozás megismétlése, a tanúk a bíróság előtt fő szabályként közvetlenül tesznek vallomást. Emiatt – szemben a régi büntetőeljárási törvény alapján kialakított bírói gyakorlattal – a letartóztatásnak ez a különös oka nem szűnik meg a nyomozás végén, hanem fennáll jelenleg is.

 A fellebbezés a szabadlábra helyezésre nézve halasztó hatállyal bír.

 Az ügyben a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség november végéig vádat emel.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: Grnák László