„Ha kipusztulnak a méhek, azt az emberiség legfeljebb négy évvel éli túl.”
De mégis mi az, ami létszámuktól függetlenül mégis olyan hatékony megporzóvá teszi egyetlen házasított rovarunkat?
A beporzó rovarok kulcsfontosságú szerepet töltenek be az ökoszisztémában, így az inkább előbb, mint utóbb összeomlana nélkülük. Ha csak azokat a növényeket vesszük figyelembe, amelyeknél a rovarmegporzás nélkülözhetetlen, már láthatjuk is az előző kijelentés mögötti igazságtartalmat. Ilyen, minket is érintő növények a teljesség igénye nélkül: a különböző tökfélék, a hagyma, az alma, a mandula, a kávé, a kókusz, a szója vagy a napraforgó.
Ha tehát a két említett arányt vesszük alapul, akkor elmondhatjuk, hogy a jelenlegi rovarbeporzást igénylő mezőgazdasági kultúrák 67,5-85,5%-át a mézelő méh porozza be.
És a titok egyik nyitja pedig… a méh látása és azon belül is elsősorban annak színlátása. A méhek látásvizsgálatának úttörője Karl Ritter von Frisch (1886-1982) osztrák Nobel-díjas etológus volt. A Nobel-díjat ugyan nem a méhek színlátásának vizsgálatáért, hanem azok táncának értelmezéséért kapta (A méhek életéről, 1927), e felfedezése (1914) is igencsak figyelemre méltó. Feltevésének igazolására kondicionálta a méheket, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy legelőször egy olyan üvegtálkából kezdte el a méheket etetni, ami alá egy színes papírlapot csúsztatott. Amint a méhek összekapcsolták a szint az élelemforrással, megkezdődött a kísérlet: a színes kártyás tálkát elkezdte más színű cukros tálkák közé keverni. Kiderült, hogy a méhek színlátása nagyon hasonló az emberéhez, de azért itt is van egy csavar. De erről egy picit később…
A fény
A fény elektromágneses energiaáram, egy sugárzás. Részecskéi a fotonok, amelyek hullám formájában terjednek a levegőben, hullámhosszának mértékegysége a nanométer (nm), amely a méter millárdod része. Ezt a hullám formájú terjedést az élőlények többsége látószervével képes érzékelni. A szabad szemmel is látható fényt nevezi a tudomány látható vagy egyszerű fénynek.
Hogyan látunk mi?
A szem a vizuális ingerek feldolgozására kifejlődött szervünk. A cikk célját tekintve most nem szeretnék mélyebbre ásni annak felépítésében, itt elsősorban a színérzékelésre szeretnék koncentrálni.A szemben, pontosabban a retinán két fő fotoreceptor (fényérzékelő sejt) található: a pálcikák a fényerősség érzékeléséért, míg a csapok a színérzékelésért felelősek. A csapokon belül háromféle receptorsejtet tarunk számon (S, M és L), ezeket a fény különböző hullámhosszai ingerlik, amit érzékenységi tartománynak hívunk: S = 400-500 nm, M = 450-630 nm, L = 500-700 nm.
Itt fontos megjegyezni, hogy a különböző élőlények szemének felépítése is különböző, így a csapok száma is eltérő lehet, ezért a színérzékelés fajonként, de akár egyedenként is másképp alakulhat. Mi például a pitypangot sárgának (kb. 560-580 nm) látjuk, de nem feltétlenül azért, mert az valóban sárga, csupán azért mert egyedül a mi szemünk számára sárgának érzékelt hullámhosszat nem nyeli el, veri vissza a szemünkbe.
Mégis hány szint tudunk megkülönböztetni? Nos, ahány vizsgálat, annyi eredmény, azonban az mindenképpen elmondható, hogy a kísérletek eredményét nagyban befolyásolták a vizsgálatok során tapasztalt fényviszonyok, illetve természetesen a szubjektív tényezők is. Ennek eredményeképp a vizsgálati érték a 100 ezertől a becsült 10 millióig terjed.
Hogyan látnak a méhek?
Az egyszerű szemek egy képzeletbeli háromszög csúcsaiban, a méh fején, a két antenna felett helyezkednek el. Ezek a szemek egyenként egy lencséből állnak és egyetlen szerepük a navigációhoz szükséges fény és árnyék érzékelése. Természetesen ez a funkció éjszaka mit sem ér, tehát egy esetleges esti kaptárbontás esetén számolnunk kell azzal, hogy az onnan kirepülő méhek napkeltéig, vagy amíg a hűvös estét követően újra fel nem melegszenek, nem találnak vissza.
Az összetett szem már egy sokkalta bonyolultabb rendszer. Ahogyan az elnevezés utal rá, ezek a szemek lencsék összességéből állnak – az anyáknál egyenként nagyságrendileg 4000, a dolgozóknál 4500, míg a heréknél 9000 lencsét jelent. Ennek meglehetősen prózai az oka. Valószínűsíthető, hogy a dolgozónak pont ekkora érzékszervre van szüksége, az anyánál, aki az élete döntő részét a kaptár sötétjében tölti, nincs akkora szerepe, a here pedig… ha az anyát kell röptében észrevennie, ahhoz komolyabb „hardware-re” van szükség (2. ábra).
A méhek szemének képalkotási képességéről megoszlanak a vélemények, a jelenlegi elfogadott álláspont szerint az egyes lencsék az összkép csupán egy bizonyos szeletét látják, így a teljes kép is leginkább mozaikszerű lehet. Ezt az elképzelést hivatott alátámasztani az a tény is, hogy az összetett szemek képtelenek a fókuszálásra, valamint sokkal kevesebb fényérzékelő sejtet tartalmaznak, mint az emberi szem. Érdekes adalék még az a tény, hogy a méhek két összetett szemének lencséi között apró szőrszálak is nőnek. Feltételezések szerint ezek a szőrszálak a szélirány meghatározásában játszanak szerepet ezzel is segítve a méhet a megfelelő navigálásban.
A méhek sokkalta kevesebb színt látnak, mint az emberek (kb. 300 nm széles tartomány), viszont azt egy sokkal szélesebb spektrumban (kb. 350 nm széles tartomány), amely elsősorban az ultraviola (UV) tartomány (kb. < 400 nm) érzékelését érinti. Az UV-érzékelés azért is fontos a méhek számára, mert ez a tartomány felhős, borult időben is látható, ezért még ekkor is, a Nap fizikális látványának hiányában is tökéletesen tudnak tájékozódni. UV spektrum híján – a természetben leginkább éjszaka – a méhek csak erős külső inger hatására hagyják el a kaptárt. Emellett szemük a színeket is hamarabb – nagyságrendileg ötödannyi idő alatt – felismeri, mint az emberi szem, amely a méheket az egyik leggyorsabb „színlátó” állatokká teszi a földön.
De mégis, mire jó mindez?
A virágok legtöbbje színes. Ezt tudjuk, mert látjuk. A méhek is látják, de mivel az ő színérzékelésük eltér a miénktől, másképp is látják azokat (1. kép). És a növények tisztában is vannak ezzel, nem véletlen az a több millió éves párhuzamos törzsfejlődés.
Ezek a „nektár-útmutató jelzések” azonban az emberi szem elől láthatatlanok maradnak, mert elsősorban UV-tartományban szembetűnőek. Attól függően, hogy a méh milyen szögből látja a virágot, a szirmok színe változhat, azonban mi ezt az UV-látás képességének hiányában nem érzékeljük. Amennyire nekünk gondot okozhat egy-egy virág megkülönböztetése, a méheknek annyira nem. A kifejlett, színes virág UV spektrumot elnyelő szirmait a méhek összefüggésbe hozzák a nektártartalommal és megtörténik a beporzás. Annyira pontos ez a fajta azonosítás, hogy a méhek felismerik a konkrét virágot, így ez is egy fontos ismeret a méhek virághűségének vizsgálatakor.
Amikor mi mozgásban vagyunk, például egy napraforgómező mellett haladunk el autóval, az egyes virágok nagy, egybefüggő sárga masszává állnak össze. A méhek esetén ez teljesen másképp történik, mivel ők repülés közben is képesek megkülönböztetni az egyes virágokat, sőt, a mozgó tárgyakra sokkal jobban is reagálnak.
Repülés közben is tökéletes a térlátásuk, érzékelik a mélységet, meg tudják becsülni a távolságot.
Mindezen információk „fényében” valóban kijelenthetjük, hogy méheink a tökéletes beporzók és létük, tartásuk sokkal tovább mutat azon az egyébként nem elhanyagolható ténynél, hogy mézzel vagy cukorral ízesítünk. Mert ha nem vigyázunk környezetünkre és ezáltal méheink egészségére, nem csak azon kell aggódnunk, hogy mit teszünk az ételünkbe, hanem azon is, hogy egyáltalán lesz-e bármit is bármibe tenni.
