Ilyen egy igazi főpolgármester, és ilyen egy alkalmatlan jelölt

Tarlós István: A főváros átutalt 3,8 Milliárd Ft-ot Zuglónak, ezért van pénz a kerület számláján

Karácsony Gergely vagy szándékosan hazudik, vagy mint mindig, képtelen átlátni a fővárossal kapcsolatos feladatokat – mondta Tarlós István a Zugló költségvetéséről kialakult vita kapcsán. A Fidesz szerint a Karácsony által vezetett Zugló csődközeli állapotban van.

Pénteken Karácsony Gergely úgy nyilatkozott, jelentős eredményeket ért el a kerület élén. Szerinte ezt bizonyítja, hogy a kerület folyószámláján több mint 3,4 milliárd forint van.

Tarlós István főpolgármester csütörtökön hozta nyilvánosságra, hogy a főváros 3,8 milliárd forintot utalt át a kerületnek két nappal ezelőtt. Szerinte éppen ezért kérdéses, hogyan állhatott Zugló gazdálkodása ezt megelőzően.

A Fidesz szerint Zugló botrányoktól hangos. A párt budapesti szóvivője, Zsigmond Barna Pál úgy fogalmazott, Zugló költségvetése romokban van, Karácsony Gergely pedig folyamatosan titkolózott a kerület ügyeiről. Zsigmond Barna Pál felháborítónak nevezte, hogy a kerületben élőknek még mindig fizetniük kell a parkolásért, miközben már hónapokkal ezelőtt döntött a testület az ingyenességről.

Zsigmond Barna Pál szerint nem véletlen, hogy nem kampányolt az elmúlt öt év zuglói eredményeivel Karácsony Gergely.

Hangzatos ígéretek és testületi döntések voltak Zuglóban, ugyanakkor a fejlesztéseket a polgármester nem hajtotta végre – hangsúlyozta Várnai László, a CivilZugló Egyesület polgármesterjelöltje, a kerület jelenlegi képviselője. Várnai László a zuglói újságot idézte, amelyben megjelentek a XIV. kerületi beruházásokról szóló tervek, szerinte azonban a megvalósítások rendre elmaradtak.

Karácsony Gergely szerint jelentős eredményeket tud felmutatni polgármesterként, a városvezetői munkáját bíráló megnyilvánulásokat pedig hazugságnak tartja. Karácsony alaptalannak nevezte azokat az állításokat, hogy Zugló a csőd szélén állna, bár nyilatkozataiban össze vissza beszél: egyszer azt mondja, hogy a kerület folyószámláján több mint 3,4 milliárd forint van, máskor azt, hogy szerinte több mint négymilliárd forintja van a kerületnek.

Tarlós István csütörtök este az Inforádiónak adott interjúban elmondta, hogy Zugló folyószámláján azért van pénz, mert a főváros átutalt a kerületnek egy nagyobb összeget.

Az Origo pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy Karácsony Gergely Tarlós pénzével dicsekszik, de már abból is elköltött több száz milliót, az általa pénteken bemutatott egyenleg ugyanis hárommilliárdot mutatott, vagyis a lap szerint két nap alatt nyolcszázmillió forint tűnt el a kerület folyószámlájáról.

Tarlós István a rádióinterjúban úgy fogalmazott, két eset lehetséges: Karácsony Gergely vagy szándékosan hazudik, vagy mint mindig, súlyosan ismerethiányos és képtelen átlátni a fővárossal kapcsolatos feladatokat.

Hirmagazin.eu