Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön Ankarában azzal fenyegette meg az Európai Uniót, hogy 3,6 millió szíriai menekültet küld országából Európába, amennyiben az unió megszállásnak próbálja minősíteni a szerdán megkezdett török hadműveletet Északkelet-Szíriában.

Erdogan a török kormánypárt tartományi elnökei előtt felszólalva úgy fogalmazott: Ankarának könnyű a dolga, csak megnyitja a kapukat. Egyúttal kijelentette: Brüsszel térjen magához. A török államfő azt is mondta, hogy az EU sosem volt őszinte Ankarával, mert 1963-tól máig csak halogatja Törökország uniós tagságát.

Arról is beszámolt, hogy országa eddig 40 milliárd dollárt költött a menekültekre. Hozzátette: „Allah engedélyével még egyszer ennyit költünk rájuk”.

Törökország azért indított katonai beavatkozást Szíriában az Eufrátesz folyótól keletre, mert terrorszervezetnek és biztonsági fenyegetésnek tartja a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milíciát, amely 480 kilométer hosszan tartja ellenőrzése alatt a határ szíriai oldalát. Ankara szerint az YPG a törökországi kurd szakadár fegyveresek, a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szíriai szövetségese.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerdán arra szólította fel Törökországot, hogy azonnal állítsa le az offenzívát. Juncker önmérsékletre intette a harcolókat, és hangsúlyozta a civil lakosság védelmének jelentőségét. Hozzátette, hogy ha Törökország nem vet véget az offenzívának, az EU nem fogja finanszírozni Ankarának a harcok térségében tervezett biztonsági övezet létrehozását, amelyet a megtisztított területeken hozna létre. Azt mondta, az EU elismeri, hogy Törökország biztonsági fenyegetést lát Szíriával közös határán, de ha nem tesz eleget a felszólításnak, ne várja el, hogy az unió anyagilag hozzájáruljon biztonságához.

Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerdai közleményében egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy a szíriai konfliktus tartós megoldása nem érhető el katonai úton. A kiújuló harcok tovább rontják a régió stabilitását, súlyosbítják a polgári lakosság szenvedését, valamint hátráltatják az ENSZ által irányított politikai folyamatot a béke elérésére – vélte Mogherini.

Kijelentette, az egyoldalú török fellépés veszélyezteti a Törökországot is soraiban tudó nemzetközi koalíciónak az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet elleni katonai sikereit. A katonai beavatkozás táptalaja lehet a terrorszervezet újjáéledésének, amely komoly fenyegetést jelent a regionális, a nemzetközi és az európai biztonságra – húzta alá. Nem valószínű, hogy a tervezett biztonsági övezet megfelelne az ENSZ menekültügyi hivatala (UNHCR) által támasztott nemzetközi kritériumoknak – fejezte ki aggodalmát, hozzátéve, hogy az EU nem nyújt stabilizációs vagy fejlesztési segítséget azokon a területeken, ahol a helyi lakosság jogait figyelmen kívül hagyják.

rdogan csütörtökön igazolni igyekezett a hadműveletet, azok után, hogy nemcsak az Európai Unió, hanem a nemzetközi közösség széles spektruma, számos más ország is ellenezte a beavatkozást, vagy éppen figyelmeztette Ankarát az esetleges következményekre.

Mint fogalmazott:

„Megszólják a lépést, amelyet Szíria egységéért teszünk. Ti üljetek csak a szélen, mi folytatjuk az utat”

Egyúttal hangoztatta: a Béke Forrása fedőnevű hadműveletnek az a célja, hogy hozzájáruljon Szíria területi integritásához és politikai egységéhez.

Kiemelte: „Szaúd-Arábia először is nézzen tükörbe! Ki hozta ebbe az állapotba Jement? Nem is beszélve Egyiptomról, te meg se szólalhatsz! Nálad van a demokrácia gyilkosa” – fogalmazott.

A török elnök később arról is beszámolt, hogy a török hadsereg szerda délután óta 109 terroristát „hatástalanított” Szíriában.

Erdogan beszédében rámutatott: Törökország a hadművelet keretében nem szíriai kurd testvéreivel, hanem terrorszervezettel harcol. Kijelentette: Törökország csak Kobani térségéből 300 ezer kurd menekültet fogadott be, miközben Bassár el-Aszad szíriai elnök csaknem egymillió embert ölt meg a saját népéből. A kormánypárt 291 parlamenti képviselőjéből 50 kurd – hangoztatta Erdogan.

A török államfő a NATO-t arra szólította fel, hogy ne maradjon csendben, amikor terrorszervezet támadja a szövetséges Törökországot.

Erdogan kijelentette: rövid időn belül békét teremtenek az Eufrátesz folyótól nyugatra található Manbídzs és a szíriai-iraki határ között.

A török elnök felszólalásában arra is kitért, hogy Franciaországból, Németországból és Hollandiából is érkeztek Törökországba olyanok, akik továbbutazva csatlakozni akartak Szíriában az Iszlám Államhoz (IÁ). Közölte: Ankara 5500 dzsihadistát küldött vissza oda, ahonnan jött.

Arról is beszámolt, hogy Törökország eddig 17 ezer olyan embert vett őrizetbe, akiről azt gondolta, hogy kapcsolatban áll az IÁ-val, többségében nem török állampolgárokat. 151 ország 77 ezer állampolgára ellen rendeltek el beutazási tilalmat a dzsihadistákkal szembeni fellépés keretében, 102 országból 7600 embert pedig belépését követően utasítottak ki. 851 ember vár még kiutasításra – jelezte.

Erdogan kiemelte: az ellenőrzésük alá vont területeken „azt teszik az IÁ-val, amit kell”. Ankara nem akarja, hogy a dzsihadisták még egyszer „bajt hozzanak a fejünkre” – hangoztatta. Akiknek börtönben kell maradniuk, azt fogva tartják, akik országuk engedélyével hazatérhetnek, azokat pedig visszaküldik – fűzte hozzá.

 „Mindenkinek biztosnak kell lennie abban, hogy az IÁ még egyszer nem lesz jelen abban a térségben, amelyet Törökország az ellenőrzése alá vont, erről az egész világot biztosítani akarom” – fogadkozott Erdogan.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: MTI/EPA