Mága Zoltánnak és Mészáros Lőrinc és családjának mondott köszönetet név szerint Facebook posztjában az izomsorvadásos betegségben szenvedő Zente édesanyja, aki ma közölte, hogy összegyűlt a lurkó kezelésére szánt 700 millió forint.

Korábbi posztjában már elárulta, hogy egyvalakitől csaknem 100 millió forintot kaptak, most azonban nevesítette is a jószándékú adakozókat.

Korábban már hírt adtunk arról, hogy az izomsorvadásban szenvedő kisfiú, Zente hihetetlen drága kezelésére néhány nappal korábban megkezdett gyűjtés végül ma sikerrel zárult, ugyanis a lurkó édesanyja Facebook posztjában boldogan közölte: összegyűlt a 700 millió forint. Később azt is elárulta, nyilván az örömtől és meghatódottságtól, hogy az utolsó 100 milliót egyetlen ember utalta át a számlájukra, aki viszont nem akarja, hogy nyilvánosságra kerüljön a neve. Még később a mindenkinek hálásan köszönetet mondó posztjában viszont elárul két nevet, amiből kiderül, hogy a 100 millió forintot vélhetőleg Mészáros Lőrinc és családja utalhatta át. A posztban az édesanya így ír:

Mindenkinek egyenként nem tudok köszönetet mondani. Két embernek fogom megköszönni név szerint. Egyikük a csupaszív Mága Zoltán, aki tényleg minden követ megmozgatott, Zentéért, a másik nagylelkű adakozó pedig Mészáros Lőrinc és családja volt. Hálásan köszönjük, hogy beálltak a több ezer jószívű ember közé, közétek és így együtt összefogásban sikerült!

Hatalmas menet volt. Annyira írnék egy szuper posztot, de nem megy. Letaglózott az elmúlt hét, tele könnyel és boldogsággal.

Sokan megírták már előttem sokkal jobban,mekkora csoda történt itt. Nem a pénz miatt, nem csak a pénz miatt.

Nem vagyunk híres vagy gazdag emberek. Átlagosak vagyunk különleges gyermekkel, egy félig felújított kis parasztházban élünk, egy autón osztoztunk, akinek nem jut az vonatozik, tudom sokaknak még ennyi sincs, de nekünk jó így imádunk itt élni, falu végén, csendesen. Nincsenek befolyásos barátaink, de vannak igazi barátaink akik most is mellettünk áltak és végig küzdötték az elmúlt napokat velem! Szó szerint írom. Ennyi levelet szerintem a Pápa nem kapott az elmúlt héten!  💙

Zente a mi napsugarunk! Egy csupa mosoly boldog baba akiért a világ végére is elmegyek és vissza, de ezzel minden anya így van. Vettem a bátorságot és elképzeltem, hogy sikerülhet. Sikerült. Titok nincs, csak akarat. Akartam hogy sikerüljön, és valahogy ti ezt átvettétek, már ti is akartátok velem együtt! Csodálatos!
Nekünk minden adomány tényleg ugyanolyan sokat számít. Hiszen mindenki lehetőségeihez mérten segített! Kevésből kicsi adomány is hatalmas dolog!

Mindenkinek egyenként nem tudok köszönetet mondani. Két embernek fogom megköszönni név szerint. Egyikük a csupaszív Mága Zoltán, aki tényleg minden követ megmozgatott, Zentéért, a másik nagylelkű adakozó pedig Mészáros Lőrinc és családja volt. Hálásan köszönjük, hogy beálltak a több ezer jószívű ember közé, közétek és így együtt összefogásban sikerült!

Természetesen én még izgulok, várom a pillanatot amikor lezajlik a kezelés. Megnyugodni addig nem tudok.
Kérlek, tartsatok velünk továbbra is az úton! Szeretném megmutatni Zente fejlődését, Zente útját!
Van hat lány aki hatalmas terhet vett le a vállamról. Ők vállalták, hogy segítenek megválaszolni a rengeteg levelet. Kérlek ne haragudjatok, de az emailekre és privát üzenetek zömére még nem tudtam válaszolni, de igyekszem. Remélem vasárnapig mindenkinek tudok reagálni.

Janka, Kata, Szabina, Szaszi, Timi, Erika nélkületek összeomlana a rendszer! Köszönöm azt is hogy tartottátok bennem a lelket a sírós pillanatokban! 💙

(Lesz róluk fotó is mindenképpen szeretném bemutatni a kis csapatot ami az egy személyes blogból lett  )
Most pedig a lényeg!

Mutatom a képeket, ők szintén SMA betegek akiket lehet támogatni. Tettem egy felhívás, melyre ők jelentkeztek. A képen a következők lehetnek: 1 személy

Egy személyt biztosan nem fogok kijelölni, ebben én már nem döntök. Válasszatok, de rossz választás itt nincsen! Mehet nekik is támogatás segédeszközre, terápiára. Köszönöm, ha nekik is juttatok valamennyit a Zentének szánt adományokból! 💙🙏

A képen a következők lehetnek: 1 személy, mosolyog, ülés és szöveg

 

pestisracok, facebook

ElőzőMegállapodtak Laura Codruta Kövesi európai főügyészi kinevezéséről az EU-intézmények
KövetkezőFigyelem: nagy változás jön az Instagramnál
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza