Nemzetközi adakozási kampány lett egy másfél éves magyar kisfiú, Zente történetéből, aki egy nagyon ritka és rettenetesen drágán gyógyítható betegségben szenved.

A gerincvelői izomsorvadással (SMA) már több cikkünkben foglalkoztunk, mert sok országgal ellentétben Magyarországon nem kifejezetten kiforrott a betegség gyógyításához szükséges méregdrága kezelések állami támogatása. Magyarán simán százmilliós összegekbe kerül, ha ezt az egyébként kezelés nélkül halálos betegséget valaki gyógyítani szeretné.

Jelenleg kétféle kezeléssel lehet hatékonyan gyógyítani a betegséget, a közös bennük, hogy méregdrágák. A másfél éves Zente esetében, akinek a története napok óta meghatározza a magyar internetet ez az összeg 700 millió forint, ennyibe kerül az ő esetében valószínűleg hatásos, néhány hónapja bemutatott új gyógyszeres terápia.

A család péntek este arról posztolt, hogy forintban, fontban és euróban is adakoznak neki, és szépen gyarapszik az összeg, most nagyjából 220-250 millió forint környékén járhatnak, vagyis három nap alatt sikerült összeszedni az összeg nagyjából harmadát.

Az adományok folyamatosan érkeznek, de szükség is van rá, a 700 millió forint még messze van.

index

ElőzőÚj módszerük van az unokázós csalóknak
KövetkezőÖsszeomlott a német feldolgozóipar, óriási bajban a gazdaság!
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza