Hirmagazin
Image default
Belföldi hírek

Azonnali béremelést követel a kórházi háttérdolgozóknak a DK

A Demokratikus Koalíció (DK) azonnali béremelést követel a kórházi háttérmunkát végző dolgozóknak

– mondta László Imre, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője, az ellenzék XI. kerületi közös polgármesterjelöltje vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.

A politikus úgy fogalmazott, az „Orbán-rezsimnek” láthatatlanok azok a szakemberek, akik a kórházak működtetéséhez szükséges munkákat végzik, így ők kimaradtak az ágazat eddigi béremeléseiből. Az adminisztratív, pénzügyi, informatikai és karbantartói feladatokat ellátó személyzet munkája nélkül azonban működőképtelenné válhatnak a kórházak – tette hozzá.

László Imre megismételte, a DK szerint vészhelyzet van az egészségügyben, amit csak egy európai egészségügyi minimum bevezetése oldhatna meg.

Elmondta, ez azt jelenti, hogy minden egészségügyi intézményben garantálni kell azokat az elengedhetetlen feltételeket, amelyek a betegellátáshoz szükségesek. Működtethető kórházakat és megbecsült dolgozókat jelent – összegzett, hozzátéve, jelenleg több kórházban, illetve osztályon nem áll rendelkezésre megfelelő számban orvos és orvosi műszer.

mti

Kapcsolódó hírek

Az új magyar hulladékbegyűjtési és hasznosítási rendszer, amelyet a MOHU koncesszió keretében vezettek be, nem kedvez az újratölthető italcsomagolások terjedésének.

Géza

Ma, február 11-én, Bertold és Marietta névnapja van.

Géza

Orbán Viktor újabb fontos döntése a nyugdíjasokat támogató programban.. – videó

Géza
Megszakítás