Hirmagazin
Image default
Életmód hírek

Botrány az IKEA-ban: vakvezető kutyájával együtt küldték ki Sándort – Ezzel magyarázta a történteket az áruház

Hiába szeretett volna enni az egyik ismert lakberendező áruház éttermében a vakvezető kutyájával Széll Sándor (34) a nagybevásárlás után, ezt egy fiatal, ott dolgozó hölgy megakadályozta.

– Nagyon kedves volt, de közölte a párommal és velem, hogy nem mehetünk be. A párom hiába hangoztatta, hogy Ikon vakvezető, így rá nem vonatkozik ez a szabály, a lány nem engedett minket tovább – kezdte Sándor. – Mondhattam volna, hogy hívja oda a főnökét, de – őszintén szólva – nem volt kedvünk úgy ott enni, hogy nem látnak minket szívesen. A kutyusomnál ott volt minden szükséges papír, a vakvezető-igazolványa is. A párom édesapja végül írt a panaszkönyvbe, aztán továbbálltunk – folytatta a férfi, akit április óta segíti Ikon a mindennapokban.

– Augusztusban tettük le sikeresen a közlekedésbiztonsági vizsgát. A bevásárlástól kezdve a munkahelyemig mindenhova elkísér a kutyám – mesélte a férfi.

Mezősi Tamás, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kuratóriumi elnöke szerint szerencsére manapság már sokkal ritkább, hogy a látássérülteket méltánytalan megkülönböztetés éri.

– A társadalom sokat fejlődött, arra is volt példa, hogy egy buszsofőr nem ismerte a vakvezető kutyákra vonatkozó szabályokat, de az utasok felvilágosították. Az ilyen pillanatokban nagyon megalázó helyzetbe kerülnek az érintettek. Fontos, hogy következetesen kiálljanak a jogaikért, ebben a mi szervezetünk is tud segíteni – mondta az elnök.

Az IKEA lapunk megkeresésére elismerte az ügyet. 

Valóban és tévesen nem engedte be egyik munkatársunk a vásárlónkkal az étterembe érkező segítőkutyát. Lakberendezési vállalatunk tisztában van a szabályozásokkal, ám sokkal pontosabb tájékoztatásra van szükség a munkatársak körében. Mindhárom IKEA áruház kutya- és macskabarát (budaörsi áruházunkba más kiskedvencek is bevihetők), a segítőkutyák előtt pedig az éttermek, kávézók és bisztrók is nyitva állnak – írták a Blikknek.

Így segíthet hatékonyan az utcán!

A vakvezető iskola adott néhány jó tanácsot, ha segíteni szeretnénk a kutyával közlekedőknek.

– Ha segítséget ajánl fel vakvezető kutyával közlekedőnek, a kutyával ellentétes oldalról közelítse meg, majd kérdezze meg, hogyan segíthet.

– Munka közben ne simogassa meg a vakvezetőt, de máskor is csak a gazdája engedélyével!

– Soha ne kínáljon élelmet a kutyának!

– Útbaigazításkor a gazdának mondja el, hogy merre menjen, nevezze meg a pontos irányokat, mondja meg a busz számát.

– Ha ön is kutyával van, ne engedje oda a dolgozó vagy várakozó vakvezető kutyához!

blikk

Kapcsolódó hírek

Mi vár idén a pályakezdőkre Szolnokon? Íme egy jó tipp a sikeres elhelyezkedéshez

Géza

Tiniszerelem: Az első nagy érzelmek világa

Kovács Karolina

Hobo 80 – Legendás születésnapi koncert az Arénában.. – Isten éltesse a művész urat!

Géza
Megszakítás