Ezüstérmet nyert a magyar férfi csapat – Kasza Róbert, Marosi Ádám, Demeter Bence összeállításban – szombaton a budapesti olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokság hagyományos versenyében.

Győzött a dél-koreai válogatott, míg a bronzérmet a britek harcolták ki.

Egyéniben Kasza kevéssel maradt le a dobogóról és az ezzel járó olimpiai kvótáról, ötödik lett. Marosi a 11., Demeter a 13., a döntő negyedik magyar résztvevője, Regős Gergely pedig a 31. helyen futott a célba.

A francia Valentin Belaud lett a világbajnok, mögötte a brit Joseph Choong és a dél-koreai Dzsun Vung Te végzett a második, illetve harmadik helyen. Olimpiai kvótát az első és a harmadik kapott, mert Choongnak már volt.

A magyarok a második érmüket nyerték a hazai világbajnokságon azután, hogy hétfőn a Barta Luca, Réti Kamilla páros szintén második lett női váltóban.

Hirmagazin.eu

ElőzőMegbecsülést érdemel a gazdatársadalom
KövetkezőFájt a keze, majd lefeküdt aludni, reggel már nem ébredt fel!
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza