Végre fellélegezhettek egy norvég falu lakói, akik öt éve várták, hogy mikor omlik le fölöttük a hegyoldal.

A csütörtök éjjel bekövetkezett földcsuszamlás miatt szerencsére senki sem sérült meg és anyagi kár sem keletkezett.

Lars Olav Hustad, Rauma polgármestere pénteken a köztévében mondta el, hogy a mintegy 50 ezer köbméternyi kőzet leomlását évek óta várták, és a Mannen-hegy lábánál fekvő falut már számos alkalommal kiürítették a fenyegető katasztrófa miatt.

Volt olyan falusi, akinek 16-szor kellett elhagynia a házát a veszély miatt az elmúlt öt évben. A hatóságok még a földcsuszamlás elősegítésével is próbálkoztak, vizet pumpáltak a hegyoldal hasadékaiba, de ez a próbálkozás is sikertelen volt. Végül egy kiadós eső indította be a földomlást.

A falu egyik lakója, Gunn Walstad Sogge a tévében elmesélte, hogy még táncra is perdült örömében, annyira boldog volt, hogy vége a várakozásnak. Legutóbb augusztus 30-án hirdettek vészhelyzetet, és költöztettek el tizenegy lakost, valamint a közeli vasútvonalat is lezárták.

A címlapfotó illusztráció. 

Hirmagazin.eu

ElőzőA terhességi stressz növeli a személyiségzavar kialakulásának esélyét a gyermeknél
KövetkezőMegnyitná a migránsok előtt az Európába vezető utat a török elnök – videó
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza